Tytuł


Igen, igen, igen!
24

Igen, igen, igen!

15 éves kortól // kb. 100 perc, szünet nélkül.
Az előadás részben vallomás, részben dokumentumfilm, részben nyílt beszélgetés, tinédzsereknek készült színházi találkozás, amely az intim kapcsolatok: a vágy, a beleegyezés és az elutasítás göcsörtös, de megkerülhetetlen témáit járja körül a #metoo és a #timesup árnyékában.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Środa, 21 Maja 2025 17:00

Eleanor Bishop és Karin McCracken
Igen, igen, igen!

A téma

A megfelelési kényszer egyik csapdája, hogy sokszor képtelenek vagyunk nemet mondani. Mindannyian éreztük már egy-egy meghatározó beszélgetés után, hogy „nem azt kellett volna mondanom, amit mondtam”. Az IGEN helyett NEM-et, a NEM helyett IGEN-t, a TALÁN helyett MINDENKÉPPEN-t. És felnőtt emberként tudjuk, hogy mindenképpen lesz következménye annak, ha nem azt mondjuk egy helyzetben, amit kell, amit jónak érzünk. Hanem megfelelésből, az együttműködés hamis illúziójából kiindulva mást mondunk.

Felnőttként is nehéz, de gyerekként, serdülőként pedig az egész életünkre hatással lehet egy-egy ilyen rossz döntés.

NEM megyek el a buliba, mert olyan emberek lesznek ott, akik nem kedvelek.

NEM ölelhetsz át, mert nem szeretném, hogy átölelj.

NEM megyek be a szobába, ahol kettesben leszünk, mert félek attól, hogy ott mi minden történhet.

De, ha NEM-et mondok, akkor azt hogyan kell tennem, hogy ne tűnjön agresszívnek a válaszom? Hogyan ne bántsak meg másokat? Hogyan vegyem rá a másikat arra, hogy tiszteletben tartsa a döntésemet? Az előadás és a hozzá tartozó színházi nevelési foglalkozás ezt a témát járja körül.

Az előadás

A nemzetközi sikert elért, új-zélandi darab és előadás alapján készítjük el az Igen, Igen, Igen! magyar változatát. Ebben a sok szempontból szabálytalan produkcióban, mindössze egyetlen szereplő van (Grisnik Petra); ő vezeti végig a tinédzser nézőket olyan nehezen megbeszélhető témákon, mint a konszenzuális intimitás, a párkapcsolaton belüli egészséges, biztonságos viselkedés. 

Az előadást előre felvett, tinédzserekkel készített interjú-részletek tagolják, a nézők pedig aktívan is részt vesznek a különböző jelenetek improvizatív létrehozásában. Az előadás nem klasszikus színházi nevelési program, de nem is hagyományos színpadi előadás: a kettő határán van.  Mivel mi hiszünk abban, hogy mindenről lehet beszélni és hiszünk abban, hogy a kellő szakmai körültekintéssel megvalósított, kortárs nyelvezettel és közvetlen hangnemmel rendelkező színházi előadásaink erősen hatnak a fiatalokra, fontosnak tartjuk, hogy most a döntés felvállalásának nehézségéről készítsünk új ifjúsági előadást. 

Az előadást követő színházi nevelési program fókuszában is a döntés szabadságának tisztelete áll, amit a produkcióban résztvevő színésznő, valamint drámatanárok irányítása mellett hozunk létre.

Az Igen, igen, igen! társadalmi céljai elválaszthatatlanok az előadáshoz kapcsolódó művészi ambícióinktól.

 Szereplő:
Grisnik Petra m.v.

Fordította: Rupp Anikó
Video-interjúk: Zurbó Dorottya
Produkciós koordinátor: Gyevi-Bíró Eszter
Pedagógiai tanácsadó: Eck Attila 
Zene: Monori András
Technika, szcenika: Farkas István
Rendezőasszisztens: Hajsz Andrea 

Rendező: VIDOVSZKY GYÖRGY

Az előadást 15 éves kortól ajánljuk.
Bemutató: 2025. március 22.

Copyright Eleanor Bishop & Karin McCracken

Nasza oferta


Girej tatár kán a Könnyek kútja előtt búslakodik. Bánata soha el nem apad, ahogy a márvány szökőkút is kifogyhatatlanul buzog… A bánatát felidéző románc indítja el A bahcsiszeráji szökőkút történetét. A mű az orosz balett-történet egyik alappillére. Bemutatása óta töretlen sikerrel képviseli a balettdráma műfaját, melyben a klasszikus táncnyelv, a karaktertáncok használata szorosan összefonódik a színészi játékkal.

Bartók Béla két nagyhatású színpadi műve a férfi és nő közötti kapcsolatok dinamikáját, személyiségük mélyebb rétegeit vizsgálja olyan alkotók színre vitelében, akik mindketten a hagyomány és az újítás ötvözésével tárják fel a darabokban rejlő lehetőségeket a 21. század közönségének.

Gioachino Rossini OLASZ NŐ ALGÍRBAN Opera két felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Proponujemy również


Kacsóh Pongrác János vitéz Nyelv: magyar Felirat: magyar, angol

Giuseppe Verdi MACBETH Opera négy felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A DIÓTÖRŐ Mesebalett két felvonásban

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.