Person


Viktória Denk
3

Viktória Denk

 

Primadonna (szoprán).

Zenei tanulmányait szülővárosában, Egerben kezdte, majd a Szent István Konzervatóriumban folytatta. 2003-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének szakára, ahol énekművész-tanári diplomát szerzett.
2007-től többek között a Nemzeti Színházban és a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon közreműködik operákban és zenés színházi…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

 

Primadonna (szoprán).

Zenei tanulmányait szülővárosában, Egerben kezdte, majd a Szent István Konzervatóriumban folytatta. 2003-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének szakára, ahol énekművész-tanári diplomát szerzett.
2007-től többek között a Nemzeti Színházban és a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon közreműködik operákban és zenés színházi darabokban. 2010-től a Pesti Magyar Színiakadémia hangképzéstanára.

A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:
BERTA NŐVÉR (R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja)

További fontos szerepei:
YUM-YUM (William S. Gilbert – Arthur Sullivan: A Mikádó – Ódry Színpad)
FIATAL LÁNY (Kodály Zoltán: Székelyfonó – Vörösmarty Színház)
LEVITA LÁNYOK KARA (Jean Racine: Atália – Nemzeti Színház)
PAMINA (Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola – Bajai Színház)
BLONDE (Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból – Bajai Színház)
ROSITA (Vajda János: Don Cristóbal – Miskolci Operafesztivál, ősbemutató)
SZÓLÓKAR (Melis László – Jeles András: Bakkhánsnők – Müpa, ősbemutató)
A SZENT SZŰZ (Paul Claudel – Arthur Honegger: Johanna a máglyán – Nemzeti Színház)

"KÁLMÁN IMRE - 120 PERC A FÖLD KÖRÜL"

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Skuespiller

120 PERC A FÖLD KÖRÜL

RaM-ArT Színház
  • Skuespiller

120 perc a Föld körül - A Monarchia Operett előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Skuespiller

120 perc a Föld körül - zenés utazás Kálmán Imre dallamaival

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Szereplő

A lányok angyalok?! - a Monarchia Operett előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Skuespiller

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • BERTA NŐVÉR, a novíciák felügyelője

Aranymosoly

Gárdonyi Géza Színház
  • Előadja

Csárdáskirálynő

Veres 1 Színház
  • Szilvia

Csongor és Tünde

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Berreh, ördög, Ledér, Nemtők

Don Perlimplin/Don Cristobal

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rosita

Don Perlimplin/Don Cristobal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Rosita (Don Cristobal)

Huszka Jenő – Szilágyi László - Sissi, a magyar királyné

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Sissy (Erzsébet)

J. Racine: Atália

Nemzeti Színház zRt.
  • Levita lányok kara

Kálmán Imre - 120 perc a Föld körül

Gyulai Várszínház
  • Skuespiller

Király Színház: Operett 2020

Általános
  • Skuespiller

Király Színház: Operett 2020

Általános
  • Skuespiller

Koloratúra – Opera-csemegék délutánja

KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
  • Skuespiller

Marica grófnő

NS Produkció
  • Manja

Marica grófnő

NS Produkció
  • Manja

Nagy Dalkulturák

SZFE
  • Énektanár

Nagy Dalkultúrák

SZFE
  • Énektanár

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller

Operett Gála

Általános
  • Anden

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

Magyar Színház
  • BERTA NŐVÉR, a novíciák felügyelője

R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

Magyar Színház
  • BERTA NŐVÉR, a novíciák felügyelője

Rátonyi Róbert Színház: Marica grófnő nagyoperett

Goldmark Károly Művelődési Központ
  • Manja

Sissi, a magyar királyné

Általános
  • Sissi (Erzsébet)

Sissi, a magyar királyné

Móricz Zsigmond Színház
  • Sissi (Erzsébet)

Sissi, a magyar királyné

Általános
  • Sissi (Erzsébet)

Sissi, a magyar királyné

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Sissy (Erzsébet)

Sissi, a magyar királyné

Általános
  • Sissy (Erzsébet)

Sissi, a magyar királyné

Általános
  • Sissi (Erzsébet)

Sissi, a magyar királyné

Móricz Zsigmond Színház
  • Sissy (Erzsébet)

Sissi, a magyar királyné

Gyulai Várszínház
  • Sissi (Erzsébet)

Sissi, a magyar királyné

Hírös Agóra
  • Sissy (Erzsébet)

SISSI, a Magyar Királyné - Nagyoperett

GAG Management Kft.
  • Sissy (Erzsébet)

Sissi, a magyar királyné - operett

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Sissi (Erzsébet)

Te rongyos élet - Monarchia Operett

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Skuespiller

Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Énekes szólista

Újévi Koncert

Mátra Művelődési Központ
  • Ének

W.A.Mozart: Requiem

Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
  • Anden

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.