Artist


Ákos Somogyváry
4

Ákos Somogyváry

Karnagy, zenetanár, művészeti vezető.

A CARITAS COLLECTIO KAMARAZENEKAR és a CISZTERCI SZENT ALBERIK KÓRUS művészeti vezetője, 2012-től az Erkel Ferenc Társaság és a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége Választmányának Elnöke. Feleségével Varsányi Erika hegedűművésszel – aki a MÁV Szimfonikus Zenekar tagja – és három fiúgyermekükkel Budapesten élnek.…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Karnagy, zenetanár, művészeti vezető.

A CARITAS COLLECTIO KAMARAZENEKAR és a CISZTERCI SZENT ALBERIK KÓRUS művészeti vezetője, 2012-től az Erkel Ferenc Társaság és a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége Választmányának Elnöke. Feleségével Varsányi Erika hegedűművésszel – aki a MÁV Szimfonikus Zenekar tagja – és három fiúgyermekükkel Budapesten élnek.

Ének-zene tagozatos általános iskolai és gordonka tanszakos zeneiskolai tanulmányait követően a budapesti Táncsics Mihály Gimnáziumban és annak ifjúsági zenekarában folytatta tevékenységét. Sorkatonai szolgálata után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Zenei Tanszéke Ének-zene-karvezetés szakos hallgatója lett, szakmai tantárgyainak jelentős részét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárainál hallgatta. 1989-ben diplomázott, felsőfokú tanulmányai mellett a Budafoki Ifjúsági (ma Dohnányi Ernő) Szimfonikus Zenekar tagja volt. 1992-ben kulturális- és marketing menedzserképzőn kiváló minősítéssel szerzett újabb képesítést. 1991-2001 között több karnagyi kurzus aktív résztvevője volt, esetenként saját kamarazenekarával közreműködőként is.

Harmadévesen 1987-ben alapította meg feleségével a CARITAS COLLECTIO KAMARAZENEKARt, két esztendővel később az ERKEL FERENC KAMARAKÓRUSt, 1988 óta folyamatosan tanít zenét a középiskolás korosztálynak.

Főiskolás korától kezdve hangversenykritikákat, tanulmányokat és beszámolókat írt az Egyetemi Lapok, a KÓTA, a Parlando és a Zeneszó c. folyóiratokban, valamint az MTI számára, számos riport, rádióműsor résztvevője volt többek között Dr. Batta András zenetörténésszel, az LFZE rektorával együttműködve.

Szakmai tevékenységének első jelentős állomása 1994-ben a Zeneakadémián, a HYMNUS születésének 150. évfordulójára szervezett ünnepi hangverseny volt, melyen Erkel kamarazene művei és egyetlen kantátája mellett bemutatta az 1844-es nemzeti színházi Himnusz-pályázat Erkelén kívül még fellelhető darabjait is. Ezt követően ifjúsági, illetve – rangos helyszíneken, ünnepeinkhez kapcsolódó – önkormányzati és szállodai koncertsorozatok, fiatal művészek diplomahangversenyeinek szerkesztő-műsorvezetője, valamint közreműködője volt. Zenekari-, kórus-, és oratórikus hangversenyek alkalmával megszámlálhatatlan énekes, hangszeres szólistával és hozzávetőleg 50 magyar és külföldi kórussal dolgozott együtt. Együtteseivel és vendégkarnagyként számos rádió-, és televízió közvetítés dirigense volt, Európa 8 országában adott koncerteket.

1998-tól 2011-ig kilenc saját CD-felvétel elkészítése, és számos további lemezen való közreműködés fűződik a nevéhez, együtteseihez. Ezek között négy első magyarországi, illetve digitális nemzetközi felvétel. A Magyar Millennium évében rögzítette a CISZTERCI SZENT ALBERIK KÓRUSsal és a MÁV SZIMFONIKUS ZENEKARRAL a HYMNUS-SZÓZAT című történeti lemezt, melyen meghallgatható a ma ismert összes 1844-es egykori pályamű, valamint először szerepel felvételen Erkel eredeti fohásza mindenki számára közénekként is énekelhető hangnemben. A CD 2000-2002 folyamán kórusalapítványuk és az Oktatási Minisztérium jóvoltából eljutott Magyarország minden településének közoktatási intézményeibe és a határon túli magyarság körébe is. Említésre érdemes C. Saint-Saëns: Oratorio de Noël, és J.M.N.García: Requiem c. műveinek magyarországi bemutatása és felvétele, vagy két New Yorkban megjelent korongjuk Frank Fezishin, magyar származású trombitaművésszel, melyek közül az elsőt – Trumpet Music from the Baroque – 2003 tavaszán a hónap felvételének választották Angliában. Legutóbb a Hungarotonnál megjelent Erkel Choral Works CD egyik dirigense volt, melyet 2012-ben kategóriájában – Magyarországról egyedüliként – az International Classical Music Awards (ICMA) legjobb tíz felvétele közé nominált a nemzetközi zsüri. A lemezcég a CD kísérőfüzetének megírására is felkérte.

Az Erkel-évben az István Király opera karigazgatójaként és a Magyar Cantate kiadásában, újkori bemutatásában tevékenykedett. Ugyancsak 2010-ben a „Finale” c. rövidfilm karmestereként szerepelt, mely azóta több nemzetközi kisfilm fesztiváldíjat nyert.

2011 januárjában a Művészetek Palotája – Fesztiválszínház: Hymnus, 1844 – műsorvezetője volt, a Liszt bicentenáriumi évben mutatta be együtteseivel a Via Crucis vonószenekari átiratát.

2012. június 23-án az Erkel Ferenc Társaság Közgyűlése az Egyesület elnökévé, szeptember 28-án a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége Tisztújító Közgyűlése a Választmány elnökének választotta meg.

Szakmai tevékenységéről írások jelentek meg többek között a Heti Válasz, a Magyar Nemzet, a Vasárnapi Hírek, a Várnegyed, az Életképek című folyóiratokban, illetve a Zeneszó, a Parlando, A Magyar Kodály Társaság Hírei, Az Erkel Ferenc Társaság Hírlevele és a Zenekar című szakmai lapokban, riportok készültek vele a Magyar Televízió, a DUNA TV, a HÍR TV, a Kossuth-, a Bartók-, a Lánchíd-, a Katolikus-, és a Civil Rádió műsoraiban.

A Gyulai Erkel Ferenc Emlékház újranyitása alkalmával 2011. május 18-án a család képviseletében tartott avatóbeszédében elmondta:
„Bár kisiskolás koromtól fogva, különösképpen amikor elkezdtem ismerkedni a hangszeres zenével, roppant büszke voltam az Édesanyámtól olykor hallott tényre; „Fiam tudjad, ha a Magyar Himnuszt énekeljük, azt szépapád komponálta” - ez mégsem önelégültséggel, hanem kezdetben titkolt örömmel, később egyre inkább a megfelelni törekvés felelősségével töltött el.”

Forrás: erkeltarsasag.hu

Hymnus 175

Hymnus 175

Budapesti Filharmóniai Társaság
  • Conductor

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.