Artist


András Simon
2

András Simon

Birth: 1950. december 15. (Kolozsvár)

Színész

Pályafutását 1964-ben a Kolozsvári Stúdiószí­npad tagjaként kezdte. Tanulmányait Marosvásárhelyen folytatta, a Szentgyörgyi István Szí­nművészeti Főiskolán, ahol 1974-ben végzett Kovács György taní­tványaként. 1974-től 1989-ig a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház társulatának művésze volt. 1989-ben települt át Magyarországra. 1990-től két évadon át a Józsefvárosi Színház tagja, majd 1992-től szabadfoglalkozású…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színész

Pályafutását 1964-ben a Kolozsvári Stúdiószí­npad tagjaként kezdte. Tanulmányait Marosvásárhelyen folytatta, a Szentgyörgyi István Szí­nművészeti Főiskolán, ahol 1974-ben végzett Kovács György taní­tványaként. 1974-től 1989-ig a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház társulatának művésze volt. 1989-ben települt át Magyarországra. 1990-től két évadon át a Józsefvárosi Színház tagja, majd 1992-től szabadfoglalkozású szí­nművészként, szerepekre szerződve, rendszeresen játszik a Nemzeti Színház, 2000-től a Magyar Színház társulatának előadásaiban. Vendégművészként játszott továbbá a Játékszí­n, a kecskeméti Katona József Színház, a Pasztell Színházi Társulás és a Roma Szí­npad produkcióiban. Szí­nészi munkája mellett 1978-88 között tí­z éven át a sepsiszentgyörgyi Népművészeti Iskola szí­nésztagozatának tanára, majd Magyarországon 1999-től 2002-ig a Nemzeti Színiakadémia, később a Pesti Magyar Szí­niakadémia szí­nészmesterség tanára volt.

Díj:
Legjobb epizódalakí­tás dí­ja 1981. - Sepsiszentgyörgy

Színpadi szerepeiből:
Hahó, hűhó, hahota / Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház
Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem / Sepsiszentgyörgyi Állami M.Sz. - Orvos; Fodrászsegéd; II. cigányzenész
Dali Sándor: Humorítsunk / Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház    
Karácsony Benő: A rút kiskacsa / Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház - Pincér
William Shakespeare: Szentivánéji álom / Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház - Égeus, Hermia apja
Heltai Jenő: Naftali / gyöngyösi Népszínház     Kapronczay
Fésűs É., Gebora Gy.: A csodálatos nyúlcipő / Budapesti Kamaraszínház a Józsefvárosban - Dolmányos varjú
Katona József: Bánk bán / Nemzeti Színház - Várszínház - Békétlen
William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi / Nemzeti Színház - Várszínház - Francisco, katona
Füst Milán: Negyedik Henrik király / Nemzeti Színház - Várszínház    
William Shakespeare: Lear király / Nemzeti Színház - Gyulai Várszínház - Kapitány
Tamási Áron: Tündöklő Jeromos / Nemzeti Színház - Várszínház - Elek, az Ákos apja
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül / Nemzeti Színház - Gergő, öreg kocsis
Szigligeti Ede: Fenn az ernyő, nincsen kas / Törley-Sacellary kastély    
Boldizsár Miklós, Bródy János: István, a király / Nemzeti Színház - Géza
Rejtő Jenő, Schwajda György: A néma revolverek városa / Magyar Színház - Börtönőr
Thornton Wilder, Michael Stewart: Hello, Dolly! / Katona József Színház - Phil, a borbély; Pincér
Szerb Antal: Holdvilág és utasa / kecskeméti Katona József Színház - Ulpius apa; Bodrogi apa
Georges Feydeau: Osztrigás Mici / Pesti Magyar Színház - Émile, inas a tábornoknál
M. A. von Trapp,H. Lindsay,R. Crouse: A muzsika hangja / Budaörsi JSZ - Gózon Gy. KSZ - Von Schreiber admirális
James Lapine: Vadregény / Magyar Színház - Hamupipőke apja
Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje / Pesti M.Sz. - Háztulajdonos, Perecárus
Jeney Zoltán: Rév Fülöp / Pesti Magyar Színház - Vázsony

Szerepei a Múzsák Társulatnál:
A két Lotti
Melyiket a 9 közül?

Filmes szerepei:
Barátok közt (tv-sorozat)
Jogi Esetek (tv-sorozat)
2009. Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története (dokumentumfilm) - Hang

Romániában játszott a bukaresti televízió magyar adásaiban:
A néma Levente
Ady est
Arany est
József Attila est
Petőfi est

A muzsika hangja

A muzsika hangja

Szarvasi Vízi Színház
  • Von Schreiber admirális
ANYEGIN

ANYEGIN

Magyar Színház
  • GUILLOT
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

Magyar Színház
  • Harper tiszteletes
Forgách András - Legyetek jók, ha tudtok!

Forgách András - Legyetek jók, ha tudtok!

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Don Fulcenzio, Koldus
Howard Lindsay - Russel Crouse - Richard Rodgers - Oscar Hammerstein - A muzsika hangja

Howard Lindsay - Russel Crouse - Richard Rodgers - Oscar Hammerstein - A muzsika hangja

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Von Schreiber
Jenei Zoltán:RÉV FÜLÖP_AN

Jenei Zoltán:RÉV FÜLÖP_AN

Pesti Magyar Színház.
  • VÁZSONY
Jeney Zoltán: RÉV FÜLÖP

Jeney Zoltán: RÉV FÜLÖP

Pesti Magyar Színház.
  • VÁZSONY
Jeney Zoltán: Rév Fülöp

Jeney Zoltán: Rév Fülöp

Pesti Magyar Színház.
  • VÁZSONY
LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK

LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK

Szarvasi Vízi Színház
  • Don Fulcenzio, Koldus
Legyetek jók, ha tudtok

Legyetek jók, ha tudtok

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Don Fulcenzio, Koldus
Legyetek jók, ha tudtok!

Legyetek jók, ha tudtok!

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Don Fulcenzio, Koldus
Legyetek jók, ha tudtok!

Legyetek jók, ha tudtok!

Budaörsi Latinovits Színház
  • Don Fulcenzio, Koldus
Legyetek jók, ha tudtok! - Budaörsi Latinovits Színház

Legyetek jók, ha tudtok! - Budaörsi Latinovits Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Don Fulcenzio, Koldus
Lindsay-Crouse-Rodgers-Hammerstein: A muzsika hangja - musical

Lindsay-Crouse-Rodgers-Hammerstein: A muzsika hangja - musical

Általános
  • Von Schreiber Admirális
Múzsák Társulat: A muzsika hangja - musical

Múzsák Társulat: A muzsika hangja - musical

Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
  • Von Schreiber Admirális
Múzsák Társulat: A muzsika hangja - musical / Oscar Hammerstein: A muzsika hangja

Múzsák Társulat: A muzsika hangja - musical / Oscar Hammerstein: A muzsika hangja

Általános
  • VON SCHREIBER ADMIRÁLIS
My Fair Lady

My Fair Lady

Gyulai Várszínház
  • Actor/Actress
MY FAIR LADY - musical

MY FAIR LADY - musical

Magyar Színház
  • George
Osztrigás Mici

Osztrigás Mici

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Émile, inas a tábornoknál
OSZTRIGÁS MICI

OSZTRIGÁS MICI

Magyar Színház
  • Émile, inas a tábornoknál
Puskin: Anyegin

Puskin: Anyegin

Pesti Magyar Színház.
  • GUILLOT
RÉV FÜLÖP

RÉV FÜLÖP

Magyar Színház
  • VÁZSONY
SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

Magyar Színház
  • Actor/Actress
VADREGÉNY - INTO THE WOODS

VADREGÉNY - INTO THE WOODS

Magyar Színház
  • Hamupipőke apja
X A muzsika hangja

X A muzsika hangja

Budaörsi Latinovits Színház
  • Von Schreiber Admirális
X Legyetek jók, ha tudtok!

X Legyetek jók, ha tudtok!

Budaörsi Latinovits Színház
  • Don Fulcenzio, Koldus

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.