Artist


László Paulik

László Paulik

Koncertmester, hegedűművész.

Paulik László Zalaegerszegen született. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után Bécsben folytatta. Historikus előadásmóddal még a zeneakadémiai évek alatt kezdett el foglalkozni, később Simom Standage drezdai mesterkurzusain vett részt.

1992 óta a Vashegyi György által vezetett Orfeo Zenekar koncertmestere, szólistája. Neves…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Koncertmester, hegedűművész.

Paulik László Zalaegerszegen született. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után Bécsben folytatta. Historikus előadásmóddal még a zeneakadémiai évek alatt kezdett el foglalkozni, később Simom Standage drezdai mesterkurzusain vett részt.

1992 óta a Vashegyi György által vezetett Orfeo Zenekar koncertmestere, szólistája. Neves külföldi együttesek és zenekarok (Anima Eterna, Brugge; La Chambre Philharmonique, Párizs;  Wiener Akademie, Bécs; Helsinki Barock; Les Ambassadeurs, Párizs; Drezdai Fesztiválzenekar; Le Concert des Nation, Jordi Savall ) tagjaként, koncertmestermestereként fellépett Európa összes jelentős fesztiválján, ezenkívül Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, Izraelben, Japánban, Kínában és Dél-Koreában. 2006-ban a Flandriai Fesztivál keretében, majd 2016-ban a potsdami Zenei Fesztiválon előadta Paganini 24 Capriccio-ját.  Rendszeresen koncertezik Európa-szerte különböző kamaregyüttesek tagjaként.

Számos CD felvételt készített. Giuseppe Tartini hegedűversenyeinek felvétele 2001-ben és 2004-ben jelent meg a Hungaroton lemezkiadó gondozásában. A Tomasini vonósnégyes primáriusaként elsőként vette lemezre Luigi Tomasini vonósnégyeseit. 2019-ben két CD jelenik meg, amelyen közreműködött: Bach kettős és hármasversenye Kalló Zsolt partnereként, a Capella Savaria zenekarral a Hungaroton kiadónál, illetve Schubert Oktettje az Anima Eterna kamaraegyüttessel az Alpha lemezkiadónál.

2011 óta barokk hegedűt tanít a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

2019-ben Liszt díjjal tüntették ki.

2019-től a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja.

BACH: Újévi kantáták

BACH: Újévi kantáták

Müpa
  • Koncertmester
Beethoven emlékhangverseny - Kelemen Barnabás és az Orfeo Zenekar koncertje

Beethoven emlékhangverseny - Kelemen Barnabás és az Orfeo Zenekar koncertje

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Koncertmester
HAYDN: Die Schöpfung

HAYDN: Die Schöpfung

Müpa
  • Koncertmester
Monteverdi: Vespro della Beata Vergine, 1610 / Oratóriumbérlet

Monteverdi: Vespro della Beata Vergine, 1610 / Oratóriumbérlet

Müpa
  • Koncertmester
Orfeo Napok I. – J. S. Bach egyházi kantátái

Orfeo Napok I. – J. S. Bach egyházi kantátái

Budapest Music Center
  • Koncertmester
Orfeo Napok II. – Út Bachig – 4 generáció

Orfeo Napok II. – Út Bachig – 4 generáció

Budapest Music Center
  • Koncertmester
Orfeo Zenekar: Bach / Vivaldi

Orfeo Zenekar: Bach / Vivaldi

Budapest Music Center
  • Hegedűművész

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.