Artyści


Gábor Ónodi

Gábor Ónodi

Ur.: 1979. szeptember 12. (Budapest)

Színművész.

Egyik alapító tagja volt a Petőfi Diákszínpadnak. 1995-ben lépett színpadra először a Mária Evangéliuma című rockoperában Heródes szerepében, a Valahol Európában című musicalben Simon Pétert alakította. 1998-ban érettségizett a budapesti Petőfi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolában, diplomáját 2003-ban szerezte a Teátrum Színiakadémián. Ezt követően a…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Színművész.

Egyik alapító tagja volt a Petőfi Diákszínpadnak. 1995-ben lépett színpadra először a Mária Evangéliuma című rockoperában Heródes szerepében, a Valahol Európában című musicalben Simon Pétert alakította. 1998-ban érettségizett a budapesti Petőfi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolában, diplomáját 2003-ban szerezte a Teátrum Színiakadémián. Ezt követően a Four Gag Man formáció tagjaként pantomim-művész volt. Két évig játszott a Veszprémi Petőfi Színháznál, majd 2008-ban Balázs Péter közbenjárására a szolnoki Szigligeti Színházhoz került. 2013-2016 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos hallgatója volt.

Szerepei a Szigligeti Színházban:
Romeó és Júlia- Gergely (2008)
Kakukkfészek- Sefelt (2009)
Országúton- Bohóc (2009)
Lilomfi- Uracs (2009)
A félõlény- Porhany (2009)
Vízkereszt vagy amit akartok- Pap (2009)
Leányvásár- Káplán (2010)
La Mancha lovagja-Juan (2010)
Az üvegcipõ- Írnok (2010)
A tanítónõ- Bérlõ (2010)
Én és a kisöcsém- Gondolás (2011)
Jézus Krisztus Szupersztár- Heródes (2011)
Liliom- Dr. Reich (2011)
Légy jó mindhalálig- Nagy úr (2011)
Hol a pénz?- Jenõ és Balogh úr (2012)
Cirkuszhercegnõ- Benelli (2011)
Mirandolina- Szolga (2012)
Mirandolina- Szolga (2012)
A Négyszögletű Kerek Erdő - Mikkamakka (2011)
Bál a Savoyban - René (2012)
Egy bolond százat csinál - Pincér (2012)
Szenzációóó! - Hegyes (2012)
Made in Hungária - Kis Nyírő (2013)
Chioggiai csetepaté - Canocchia, sütőtök-árús legény (2013)
S.Ö.R. - (2013)
Mágnás Miska - Mixi (2014)
Patika - Juki cigány (2014)
Csizmás kandúr - Csizmás kandúr (2014)
Csongor és Tünde - Berreh (2014)
Irma, te édes - Mimóza (2014)
Óz, a nagy varázsló - Totó (2014)
Sztárcsinálók  - Zodius (2015)
Luxemburg grófja - Winchester (2015)
A makrancos hölgy - Grumio - , Petruchio szolgája (2015)
Csudavilág (2016)
Varázskendő - Móric (2016)
Hello, Dolly! - Borbély (2016)
Švejk, a derék katona - Zahradik állomásfőnök, Schrőder ezredes (2016)
Szent Johanna - Landvenu szerzetes (2016)
Süsü, a sárkány - Cölöpverő, írnok (2017)
My Fair Lady - Csavargó (2017)
A kőszívű ember fiai - Mausmann (2017)
Naftalin - Olcsvay (2017)
Fekete Péter – Chineau (2017)
Marsall – Inas (2017)
Lili bárónő – Uzsorás (2017)
Macbeth – Lenox (2018)
A vöröslámpás ház - Méhes Gyuri (2018)
A dzsungel könyve - Keselyű I: (2018)
Tizenkét dühös ember - 12. esküdt (2019)
Arzén és levendula - Brophy rendőr (2019)
A régi nyár - Pincér (2019)
Lóvátett lovagok - Pille (2019)
Mátyás király juhásza - Kölönte, udvari bolond (2019)
A mi kis városunk - Si Crowell, újságkihordó,Joe öccse (2020)
Nyitott ablak - Sramek (2020)
Minden lehetséges! húsvéti ünnepi online előadás (2020)
A tündér és az összekutyult mese, online ősbemutató - Tapsi Hapsi (2020)
Sherlock Holmes és Európa Árvája különös esete, onlin ősbemutató - Cagliostro (2020)

A fösvény

A fösvény

Móricz Zsigmond Színház
  • Fless
A fösvény Bemutató

A fösvény Bemutató

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Fless
Liliomfi Bemutató

Liliomfi Bemutató

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Szellemfi
Moliére: A fösvény

Moliére: A fösvény

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Fless
Oszlopos Simeon

Oszlopos Simeon

Katona József Színház
  • Szabó
Oszlopos Simeon

Oszlopos Simeon

Katona József Színház
  • Szabó
Oszlopos Simeon - Készülő produkciónk nyílt próbája

Oszlopos Simeon - Készülő produkciónk nyílt próbája

Katona József Színház
  • Szabó
Peter Shaffer: Black Comedy

Peter Shaffer: Black Comedy

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Brindsley Miller
Rivalda 2011 Az üvegcipő

Rivalda 2011 Az üvegcipő

Thália Színház
  • Írnok
Szabó Magda: Régimódi történet

Szabó Magda: Régimódi történet

Gyulai Várszínház
  • Orvos
Szigligeti Ede: Liliomfi

Szigligeti Ede: Liliomfi

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Szellemfi
Szüle M.- Harmath I.- Walter L.: Egy bolond százat csinál

Szüle M.- Harmath I.- Walter L.: Egy bolond százat csinál

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Pincér
Tizenkét dühös ember

Tizenkét dühös ember

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Aktor
Vesztegzár a Grand Hotelben

Vesztegzár a Grand Hotelben

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Shilling, bostoni tejkrémgyáros
VSZF 2013 (Szolnok) Sárga liliom

VSZF 2013 (Szolnok) Sárga liliom

Thália Színház
  • Főpincér

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.