Umelec


Tamás Németh

Tamás Németh

1978. december 5.-én születtett Dunaújvárosban. A helyi zenetagozatos általános iskolában kezdtett el megsmerkedni a muzsikálás örömeivel. Első hangszere a furulya volt, melynek nagy hasznát vette ének órákon. 3. osztálytól kezdve kezdett el klasszikus zongorára járni a helyi Sándor Frigyes Zeneiskolába. Elmondása szerint : “Akkor már tudtam, hogy nem ez lesz…
 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

1978. december 5.-én születtett Dunaújvárosban. A helyi zenetagozatos általános iskolában kezdtett el megsmerkedni a muzsikálás örömeivel. Első hangszere a furulya volt, melynek nagy hasznát vette ének órákon. 3. osztálytól kezdve kezdett el klasszikus zongorára járni a helyi Sándor Frigyes Zeneiskolába. Elmondása szerint : “Akkor már tudtam, hogy nem ez lesz a végső állomás!”

Középiskolában találkozott először dobfelszereléssel, ami végképp meghatározta számára az úticélt. 2000.-ben Berdisz Tamás növendéke lett a dunaújvárosi zeneiskolában. Aztán jelentekezett a Kőbányai Zenei Stúdióba (2004-2008), ahol Sramkó János növendéke volt.

“Szeretem a sokszínűséget a zenében. Úgy gondolom, hogy a saját utamat még nem feltétlen találtam meg, éppen ezért játszom mindenféle zenekarban, ahová van lehetőségem menni. Van pop, rock, jazz, blues. Bogival 2010 áprilisában találkoztam először, azóta dolgozunk együtt sikerrel.”

Zenekarai:
CSBQ, Unisex, KNH, Blúz Tér 10, Szélrózsa Band és még sokan mások.
Csemer Boglárka

Csemer Boglárka

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • dob

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.