Artist


László Márkus
2

László Márkus

Márkus László (Budapest, 1927. június 10. – Budapest, 1985. december 30.) magyar színművész.

Pályafutása és művészete:

1934–1945 között tanulmányait különböző intézményekben folytatta. 1945-ben Szegeden Lehotay Árpád magántanítványa lett. 1945. december 21-én Zilahy Lajos 12. óra című darabjában lépett először színpadra. 1947–1951 között a Színház- és Filmművészeti…
 Continue

Current programs


No program is currently running.

Márkus László (Budapest, 1927. június 10. – Budapest, 1985. december 30.) magyar színművész.

Pályafutása és művészete:

1934–1945 között tanulmányait különböző intézményekben folytatta. 1945-ben Szegeden Lehotay Árpád magántanítványa lett. 1945. december 21-én Zilahy Lajos 12. óra című darabjában lépett először színpadra. 1947–1951 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Lehotay Árpád volt az osztályfőnöke. 1951. november 1-jén a debreceni Csokonai Színház tagja lett. 1957-től haláláig a fővárosi Madách Színház tagja volt. 1975 őszén jelentkezett betegsége: leukémiában szenvedett. 1982-ben megműtötték, ezután felgyógyult és újra játszott. 1985. december 30-án a szilveszteri tévéműsor felvétele után, öltözőjében hunyt el.

Márkus László, a színész:

Sokoldalú, rendkívüli tehetségű művész volt, jellegzetes humorát bohózatokban, vígjátékokban mutatta meg, de mély jellemláttató képessége a drámai szerepekben is utánozhatatlanul érvényesült. Emlékezetes figurákat teremtett Molnár Ferenc, William Shakespeare és Molière darabjaiban. Számtalan film- és televíziós szerep, rádiófelvétel őrzi munkáját. Filmen először az Ütközet békében című 1951-es alkotásban tűnt fel, majd olyan klasszikusokkal folytatta, mint a Két félidő a pokolban, A tizedes meg a többiek, a Régi idők focija vagy Az ötödik pecsét Király Lászlója. Utóbbi produkcióban Latinovits Zoltán és Őze Lajos partnereként alkotott maradandót.

Szerepei:
Színházi alakításai:

* Achard: A bolond lány – Sévigné
* Beaumarchais: Figaró házassága – Don Basilio
* Brecht: Koldusopera – Tigris Brown
* Brecht: Kurázsi mama – Első verbuváló
* Brecht: Kaukázusi krétakör – Kövér herceg
* Csehov: Cseresznyéskert – Piscsik
* Csehov: Három nővér – Kuligin
* Csehov: Jubileum – Kuzma Nyikolajevics Hirin, a hajlott korú bankkönyvelő
* Dürrenmatt: A nagy Romulus – Romulus
* Gogol: A revizor – Hlesztakov
* Gorkij: Nyaralók – Szuszlov
* Gorkij: Éjjeli menedékhely – Báró
* Hubay Miklós: Néró játszik – Néró (a szerző az ő számára írja a darabot)
* Hubay-Vas-Ránki: Egy szerelem három éjszakája – Viktor
* Victor Hugo: Királyasszony lovagja – Lakáj
* Huszka Jenő: Gül Baba – Zülfikár
* Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Bóni
* Lengyel Menyhért: A waterlooi csata – Romberger, az igazgató
* Mérimée: A művésznő hintaja – Alkirály
* Molière: Tudós nők – Trissotin
* Molière: Tartuffe – Orgon
* Molière: Fösvény – Harpagon
* Molnár Ferenc: A hattyú – Albert herceg
* Molnár Ferenc: Olympia – Krehl csendőr alezredes
* Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz – Dr. Ernő Géza, egyetemi magántanár
* Molnár Ferenc: Játék a kastélyban – Turai
* Molnár Ferenc: Egy, kettő, három – Norrison
* Molnár Ferenc: Ibolya – Színigazgató
* Molnár Ferenc: A doktor úr – Dr. Sárkány
* Polgár András: Töltsön egy estét a Fehér rózsában – Kalivoda
* Shaffer: Black Comedy – Brindsley Miller
* Shakespeare : Othello – Rodrigo
* Shakespeare: Hamlet – Claudius
* Shakespeare: Rómeó és Júlia – Benvolio
* Shakespeare: A vihar – Kapitány ill. Kormányos (Szeged); Stephano (Madách Színház)
* Shakespeare: III. Richárd – Buckingham
* Shaw: Az ördög cimborája – Christy
* Shaw: Szent Johanna – Warwick grófja
* Shaw: Warrenné mestersége – Crofts
* Szabó Magda: Régimódi történet – Jablonczay Kálmán
* Szakonyi Károly: Adáshiba; vendégként a Játékszínben – Bódog
* Szolovjov: Csendháborítók – Bokharai emír

Tv- és filmszerepei:

* A kertész kutyája (1986) tv-film
* Tizenötezer pengő jutalom (1985) - Bíró
* Névtelen vár (1982) – Combray márki
* A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (1981)
* Csontváry (1980) – Egy úr
* Kojak Budapesten (1980) – Billy
* BÚÉK! (1979) – Szabó, a minisztériumi felettes
* A kisfiú meg az oroszlánok (1979) tv-film – Papa
* A korona aranyból van (1979) tv-film
* Dóra jelenti (1978) – Stemmer
* Krétakör (1978)
* Defekt (1977)
* Petőfi (1977) tv-filmsorozat – A köpcös
* A tanítvány (1977) tv-film
* Fekete gyémántok – Fromm
* Kísértet Lublón (1976) – Lubomirszky Tivadar
* Az ötödik pecsét (1976)- Király László
* A bohóc felesége (1974) tv-film – Dr. Márfy
* Csínom Palkó (1973)
* Régi idők focija (1973) – Türner Pipi
* Kiskirályok 1.-2. rész (1972) tv-film
* Öt férfi komoly szándékkal (1972) tv-film
* Bob herceg (1972)
* Lányarcok tükörben (1972) – Vera édesapja
* Kukori és Kotkoda (1972) 2.sz. televíziós rajzfilmsorozat – Kukori hangja
* Kukori és Kotkoda (1970-71) 1.sz. televíziós rajzfilmsorozat – Kukori hangja
* Egy óra múlva itt vagyok (1971) tv-filmsorozat - Podweisz Elek
* Csak egy telefon (1970) – Rábel
* A gyilkos a házban van (1970) – Dr. Szilágyi János
* Szerelmi álmok – Liszt (1970) magyar-szovjet film
* Miért is mentem hozzád feleségül? (1970) tv-film
* Üvegkalitka (1970) tv-film
* A 0416-os szökevény 1.-5 rész (1970) tv-film
* Esküdtszéki tárgyalás zenében elbeszélve (1970) tv-film
* Egyszerű kis ügy (1969) tv-film
* Mai módra (1969) tv-film
* A Hanákné ügy (1969) tv-film
* Nyomozók társasága 1.-13. rész (1969) francia–japán–kanadai–magyar–NSZK tv-filmsorozat
* VII. Olivér (1969) tv-film
* Régi nyár (1969) svéd–magyar tv-film
* Egri csillagok I-II (1968)
* Mi lesz veled Eszterke? (1968)
* A bíró és a hóhér (1968) tv-film
* A múmia közbeszól (1967) – 1001-es
* Társasjáték (1967) tv-film
* A tizedes meg a többiek (1965) - Herr Obersturmführer
* Háry János (1965) - Ebelasztin báró (Kodály daljátékának filmváltozatában)
* Meztelen diplomata (1963)
* Szent Péter esernyője (1958)

Kitüntetései:

* Jászai Mari-díj (1956, 1963, 1972)
* Érdemes művész (1976)
* Kiváló művész (1980)
* Kossuth-díj (1983)
Nemzet színésze filmvetítéssorozat

Nemzet színésze filmvetítéssorozat

MOMkult
  • Turner Pipi

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.