Artist


Marcell Iványi

Marcell Iványi

Birth: 1973. (Budapest)

Kreatív producer.

Tanulmányait a Klotildligeti Drámaiskolában Kristóf Péternél és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta, ahol tanárai többek között Herskó János, Gazdag Gyula és Bíró Yvette voltak.
 
1996-ban Arany Pálma-díjat kapott a cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon rövidfilm kategóriában Szél című filmjére; 2000-ben ösztöndíjat nyert a…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Kreatív producer.

Tanulmányait a Klotildligeti Drámaiskolában Kristóf Péternél és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta, ahol tanárai többek között Herskó János, Gazdag Gyula és Bíró Yvette voltak.
 
1996-ban Arany Pálma-díjat kapott a cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon rövidfilm kategóriában Szél című filmjére; 2000-ben ösztöndíjat nyert a párizsi Cinéfondation Residence programba és több évre Franciaországba költözött. Jelenleg a rendezés mellett producerként és színészként is dolgozik.

Gyakran tart színházi és filmnyelvi szakmai műhelymunkát Magyarországon és más európai országokban. 2007 óta a Bozsik Yvette Társulat kreatív producere. 2008-ban Hörcher Gáborral létrehozta a KraatsFilm Produkciót, ahol színházi és filmes produkciókat hoznak létre rendezőként és producerként.

Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi

Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
AZ EZEREGYÉJSZAKA LEGSZEBB MESÉI

AZ EZEREGYÉJSZAKA LEGSZEBB MESÉI

Gárdonyi Géza Színház
  • Látvány
Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi - A Bozsik Yvette Társulat vendégjátéka

Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi - A Bozsik Yvette Társulat vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Kreatív producer
Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi Napsugár bérlet I.

Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi Napsugár bérlet I.

Nemzeti Táncszínház
  • Látvány
AZ EZEREGYÉJSZAKA VIRÁGAI

AZ EZEREGYÉJSZAKA VIRÁGAI

Gárdonyi Géza Színház
  • Kreatív producer
Az Ezeregyéjszaka virágai

Az Ezeregyéjszaka virágai

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
Az Ezeregyéjszaka virágai (16)

Az Ezeregyéjszaka virágai (16)

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
Bál, avagy a táncos mulatság

Bál, avagy a táncos mulatság

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
Bál, avagy a táncos mulatság a Beavató Táncszínházi Program keretében

Bál, avagy a táncos mulatság a Beavató Táncszínházi Program keretében

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
BEMUTATÓ CSIZMÁS KANDÚR

BEMUTATÓ CSIZMÁS KANDÚR

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
BEMUTATÓ OIDIPUSZ

BEMUTATÓ OIDIPUSZ

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
BEMUTATÓ ORFEUSZ ÉS EURIDIKÉ

BEMUTATÓ ORFEUSZ ÉS EURIDIKÉ

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
Bohóc kerestetik

Bohóc kerestetik

Gárdonyi Géza Színház
  • Kreatív producer
Bozsik Yvette Társulat: Antigoné

Bozsik Yvette Társulat: Antigoné

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kreatív producer
Bozsik Yvette Társulat: Varázscirkusz

Bozsik Yvette Társulat: Varázscirkusz

Müpa
  • Kreatív producer / Creative producer
Chicago

Chicago

Centrál Színház
  • Film
Csizmás kandúr

Csizmás kandúr

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
Csizmás Kandúr

Csizmás Kandúr

Gárdonyi Géza Színház
  • Kreatív producer
FELÚJÍTÁS BÁL, AVAGY A TÁNCOS MULATSÁG

FELÚJÍTÁS BÁL, AVAGY A TÁNCOS MULATSÁG

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
Figura Stúdió(RO): Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról

Figura Stúdió(RO): Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • A rendező munkatársa
Impró csütörtök: Play Grund - A hét főbűn, Scallabouche

Impró csütörtök: Play Grund - A hét főbűn, Scallabouche

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Actor/Actress
Impró csütörtök: Play Grund, Scallabouche (színházi ea.)

Impró csütörtök: Play Grund, Scallabouche (színházi ea.)

Momentán Társulat
  • Actor/Actress
Maestro

Maestro

Thália Színház
  • Director
Magyar Népmesék

Magyar Népmesék

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Kreatív producer
Magyar népmesék – Bozsik Yvette társulat

Magyar népmesék – Bozsik Yvette társulat

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Kreatív producer
Orfeusz és Euridiké Karácsonyi Ajándék Bérlet II.

Orfeusz és Euridiké Karácsonyi Ajándék Bérlet II.

Nemzeti Táncszínház
  • Film
Orfeusz és Euridiké • Bozsik Yvette Társulat

Orfeusz és Euridiké • Bozsik Yvette Társulat

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
Péter és a farkas Varázsceruza bérlet III.

Péter és a farkas Varázsceruza bérlet III.

Nemzeti Táncszínház
  • Kreatív producer
Rozsdalovag és Fránya Frida

Rozsdalovag és Fránya Frida

Karinthy Színház
  • Kreatív producer
TUDATALATTI - AZ EZEREGYÉJSZAKA VIRÁGAI

TUDATALATTI - AZ EZEREGYÉJSZAKA VIRÁGAI

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kreatív producer

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.