Person


Boglárka Csemer
2

Boglárka Csemer

Csemer Boglárka egészen kisgyermek korától a zene, s az éneklés megszállottja. Kezdetben népzenét tanult, általános iskolás, gimnazista éveiben népzenei versenyeken szerepelt, s rendszeresen ért el helyezést. 2001-2006-ig a Csepeli Zeneiskola, a későbbi Fasang Árpád Zeneiskola növendéke. Klasszikus hangképzést Szalókiné Müller Gabriellánál tanul, 3 évig klasszikus zongorázik is.Ezzel párhuzamosan iratkozik…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Csemer Boglárka egészen kisgyermek korától a zene, s az éneklés megszállottja. Kezdetben népzenét tanult, általános iskolás, gimnazista éveiben népzenei versenyeken szerepelt, s rendszeresen ért el helyezést. 2001-2006-ig a Csepeli Zeneiskola, a későbbi Fasang Árpád Zeneiskola növendéke. Klasszikus hangképzést Szalókiné Müller Gabriellánál tanul, 3 évig klasszikus zongorázik is.Ezzel párhuzamosan iratkozik be a néhai Benczúr ill. Postás Művelődési Központ jazz-ének szakára. Tanítványa Hunyadi Lászlónak, Szolnoki Dórinak, Lakatos Ágnesnek és Micheller Myrtillnek. Myrtill jelenleg is tanára, már 2006 óta dolgoznak együtt.

2007-ben felvételt nyert a középfokú Kőbányai Zenei Stúdió ének szakára, – ahol 2010-ben végezett -, itt Munkácsi Bea, Cseke Gábor és Faragó Béla növendéke. 2009 márciusában megalapítja saját quartetjét a Csemer Boglárka Quartet-et. Azóta töretlenül koncerteznek országszerte! Zenei életének kihagyhatatlan állomása a francia muzsika, melyet anyanyelvi környezetben is magába szívott, nyelvismerettel együtt. Magyarországon egyedülálló formációja a Sebestyén Áronnal alakított francia sanzonok átdolgozására épülő duója, mely jazzes hangvételével próbálja új köntösbe öltöztetni és megismertetni a magyar közönséggel ezt a páratlan zenei műfajt.

Boggie - Karácsonyi koncert

Boggie - Karácsonyi koncert

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
  • Anden
Boggie a Nagytemplomban jótékonysági koncert a kárpátaljai gyermekekért -  ' Wars for nothing '

Boggie a Nagytemplomban jótékonysági koncert a kárpátaljai gyermekekért - ' Wars for nothing '

Általános
  • Énekesnő
BOGGIE lemezbemutató koncert

BOGGIE lemezbemutató koncert

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Énekesnő
BOGGIE TRIÓ

BOGGIE TRIÓ

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Anden
Boggie | Karácsonyi koncert

Boggie | Karácsonyi koncert

MOMkult
  • Zene
BOGGIE: EZ VAGYOK ÉN - 10 éves Jubileumi koncert

BOGGIE: EZ VAGYOK ÉN - 10 éves Jubileumi koncert

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Magyar Jazz Szövetség különdíjas, Fonogram- és Bravo OTTO-díjas énekesnő.
Chanson Elysée - Csemer Boglárka Boggie, Kárász Eszter, Szinetár Dóra

Chanson Elysée - Csemer Boglárka Boggie, Kárász Eszter, Szinetár Dóra

MOMkult
  • Anden
Chanson Elyseé - Csemer Boglárka, Kárász Eszter, Tompos Kátya

Chanson Elyseé - Csemer Boglárka, Kárász Eszter, Tompos Kátya

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Anden
Chanson Elyseé - Csemer Boglárka, Kárász Eszter, Tompos Kátya

Chanson Elyseé - Csemer Boglárka, Kárász Eszter, Tompos Kátya

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Fonogram-díjas énekesnő
Chanson Elysée - Francia Sanzonest

Chanson Elysée - Francia Sanzonest

Gyulai Várszínház
  • Fonogram-díjas énekesnő
Chanson Elysée –  Csemer Boglárka Boggie, Kárász Eszter, Szinetár Dóra

Chanson Elysée – Csemer Boglárka Boggie, Kárász Eszter, Szinetár Dóra

MOMkult
  • Énekesnő.
Chanson Elysées - Szimfonikus sanzonest - Csemer Boglárka, Kárász Eszter, Tompos Kátya

Chanson Elysées - Szimfonikus sanzonest - Csemer Boglárka, Kárász Eszter, Tompos Kátya

Danubia Zenekar
  • Énekes
Csemer Boglárka

Csemer Boglárka

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • ének
Csemer Boglárka & Sebestyén Áron

Csemer Boglárka & Sebestyén Áron

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Skuespiller
Csemer Boglárka - Boggie | Utazom

Csemer Boglárka - Boggie | Utazom

MOMkult
  • Énekesnő
Élj tisztán! - gálakoncert a Drogellenes Világnap alkalmából

Élj tisztán! - gálakoncert a Drogellenes Világnap alkalmából

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Énekesnő
Erős és Gyönge-jótékonysági előadás a MAGYAR RETT SZINDRÓMA

Erős és Gyönge-jótékonysági előadás a MAGYAR RETT SZINDRÓMA

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Énekesnő
Jazz Liget - Boggie

Jazz Liget - Boggie

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Énekesnő
Jazzy Live: Boggie

Jazzy Live: Boggie

Budapest Music Center
  • Énekesnő
JAZZY LIVE: Boggie - Karácsonyi koncert

JAZZY LIVE: Boggie - Karácsonyi koncert

Budapest Music Center
  • Énekesnő

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.