Person


Boglárka Csemer

Boglárka Csemer

Fødsel: 1986. november 30. (Budapest)

Énekesnő.

Művészneve Boggie.

Egészen kisgyermek korától a zene, s az éneklés megszállottja. Kezdetben népzenét tanult, általános iskolás, gimnazista éveiben népzenei versenyeken szerepelt, s rendszeresen ért el helyezést. 2001-2006-ig a Csepeli Zeneiskola, a későbbi Fasang Árpád Zeneiskola növendéke. Klasszikus hangképzést Szalókiné Müller Gabriellánál tanul, 3 évig…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Énekesnő.

Művészneve Boggie.

Egészen kisgyermek korától a zene, s az éneklés megszállottja. Kezdetben népzenét tanult, általános iskolás, gimnazista éveiben népzenei versenyeken szerepelt, s rendszeresen ért el helyezést. 2001-2006-ig a Csepeli Zeneiskola, a későbbi Fasang Árpád Zeneiskola növendéke. Klasszikus hangképzést Szalókiné Müller Gabriellánál tanul, 3 évig klasszikus zongorázik is.Ezzel párhuzamosan iratkozik be a néhai Benczúr ill. Postás Művelődési Központ jazz-ének szakára. Tanítványa Hunyadi Lászlónak, Szolnoki Dórinak, Lakatos Ágnesnek és Micheller Myrtillnek. Myrtill jelenleg is tanára, már 2006 óta dolgoznak együtt.

2007-ben felvételt nyert a középfokú Kőbányai Zenei Stúdió ének szakára, – ahol 2010-ben végezett -, itt Munkácsi Bea, Cseke Gábor és Faragó Béla növendéke. 2009 márciusában megalapítja saját quartetjét a Csemer Boglárka Quartet-et. Azóta töretlenül koncerteznek országszerte! Zenei életének kihagyhatatlan állomása a francia muzsika, melyet anyanyelvi környezetben is magába szívott, nyelvismerettel együtt. Magyarországon egyedülálló formációja a Sebestyén Áronnal alakított francia sanzonok átdolgozására épülő duója, mely jazzes hangvételével próbálja új köntösbe öltöztetni és megismertetni a magyar közönséggel ezt a páratlan zenei műfajt.

Díjak, elismerések:
Magyar Jazz Szövetség különdíj (2011)
Bravo OTTO-díj - év video klipje (2014)
Fonogram-díj (2015)
A DAL című műsor győztes (2015)
Hangvilla-díj (2018)

BOGGIE - Karácsonyi ráhangolódós koncert

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
  • Anden

Boggie "Maradj még” turné

Veszprémi Programiroda Kft.
  • ének

BOGGIE lemezbemutató koncert

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Énekesnő

BOGGIE TRIÓ

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Anden

BOGGIE: EZ VAGYOK ÉN - 10 éves Jubileumi koncert

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Magyar Jazz Szövetség különdíjas, Fonogram- és Bravo OTTO-díjas énekesnő.

Chanson Elyseé - Csemer Boglárka, Kárász Eszter, Tompos Kátya

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Fonogram-díjas énekesnő

Chanson Elysée - Francia Sanzonest

Gyulai Várszínház
  • Fonogram-díjas énekesnő

Csemer Boglárka

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • ének

Csemer Boglárka & Sebestyén Áron

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Skuespiller

Élj tisztán! - gálakoncert a Drogellenes Világnap alkalmából

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Énekesnő

Erős és Gyönge-jótékonysági előadás a MAGYAR RETT SZINDRÓMA

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Énekesnő

Jazz Liget - Boggie

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Énekesnő

Jazzy Live: Boggie

Budapest Music Center
  • Énekesnő

JAZZY LIVE: Boggie - Karácsonyi koncert

Budapest Music Center
  • Énekesnő

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.