Umelec


Ágnes Gyarmathy
2

Ágnes Gyarmathy

Narodenie: 1941. augusztus 9. (Budapest)

Díszlet- és jelmeztervező, egyetemi tanár.

1960-1962 között a Pécsi Nemzeti Színház színésznője volt. 1962-1966 között a poznańi Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. 1966-1968 között, valamint 1972-1978 között a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozott. 1968-1972 között a debreceni Csokonai Színház díszlet- és jelmeztervezője volt. 1979-1981 között a kecskeméti Katona József…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Díszlet- és jelmeztervező, egyetemi tanár.

1960-1962 között a Pécsi Nemzeti Színház színésznője volt. 1962-1966 között a poznańi Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. 1966-1968 között, valamint 1972-1978 között a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozott. 1968-1972 között a debreceni Csokonai Színház díszlet- és jelmeztervezője volt. 1979-1981 között a kecskeméti Katona József Színházban tevékenykedett. 1981-1988 között a Békéscsabai Jókai Színházban tervezte meg a díszletet és a jelmezeket. 1988-ban ismét Kecskeméten dolgozott. 1989-től a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola díszlet- és jelmeztervezés tanára. 1990-ben újra Debrecenbe került. 1993-1998 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban dolgozott. 1998-tól a debreceni Csokonai Színházban tevékenykedett. 2003 óta a Kaposvári Egyetem Látványtervező Tanszékének tanára.

Díjai:
Munkácsy-díj (1978)
Gyula Város Művészeti Díja (1981)
Békés Megye Művészeti Díja (Pro Urbe, 1986)
a Prix Italia tv-fesztivál díja (1989)
Ostar-díj (1996)
Kortárs művészeti díj (2003)
Szegedi Dömötör-díj (2003)
Debreceni Művészeti Nívódíj (2004)
a strasbourgi európai tv-fesztivál díja

Színházi munkáiból:
Eisemann Mihály: Én és a kisöcsém (1966 - Szolnok)
Nádasi László: Házasságról szó sem lehet! (1967 - Szeged)
José Triana: Gyilkosok éjszakája (1969 - Universitas Együttes)
Molière: A Mizantróp (1971 - Madách Színház)
Hernádi Gyula-Jancsó Miklós: Fényes szelek (1971 - Huszonötödik Színház)
Madách Imre: Az ember tragédiája (1977 - Szeged))
Illyés Gyula: A kegyenc (1990 - Józsefvárosi Színház)
Háy János: A Gézagyerek (2001 - Debrecen)
Verdi: Nabucco (2004 - Debrecen)
Nemes Nagy Ágnes: Bors néni (2012 - Kecskemét)
Molnár Ferenc: Liliom (2015 - Szabadka)

Kiállításai

Egyéni
1975 Szeged
1982 Kaposvár
1984 Budapest, Érd, Békéscsaba
1994 Nyíregyháza
2013 Solymár

Csoportos
1967 Párizs, Stockholm
1980, 1983 Budapest

Filmjei
Mephisto (1981)
A hétpettyes lovag (1981)
Három szabólegények (1982)
Katzenspiel (1982)
Mennyei seregek (1983)
Bajuszverseny (1983)
Szamárköhögés (1987)
Az én XX. századom (1989)
A hecc (1989)
Az egyiptomi tanács (2002)
Perlasca - Egy igaz ember története (2002)
Micimackó (2005)
Bubus (2010)

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach