1884–86-ban épült fel a magyar vasúttörténet európai viszonylatban is párját ritkító legnagyobb csarnokrendszere, az Északi Járműjavító, amely több éven át tartó átalakítást és felújítást követően 2020-tól a Magyar Állami Operaház új logisztikai és művészeti központjának ad otthont.
A 22 hektáros területen 2009 óta nem folyik munka, ezért a Kormány 2015 nyarán az Opera rendelkezésére bocsátotta a telek középső, 6,7 hektáros részét, rajta az Eiffel néven elhíresült, önmagában 22.000 m2-es alapterületű, öthajós csarnokkal, két oldalépülettel és egy közepes méretű szabványos vasútállomással. Itt épül fel az Opera próba-, gyártó- és raktárközpontja, amelyben a közel 500 személyes Bánffy Miklós terem, az ugyancsak operaházi színpaddal méretazonos Hevesi Sándor háziszínpad és a hasonló alapterületű, Fricsay Ferencről elnevezett zenekari stúdió létesült. Feketeházy János, az Operaház vasszerkezetei és az Eiffel-csarnok tervezőjének emléktere mellett hamarosan ide költözik az intézmény kilenc gyártóüzeme, összes díszlete, jelmeze és kelléke is.
A valaha egyszerre akár 96 db hatalmas gőzös javítására is alkalmas Eiffel-csarnok tereiben működik majd étterem (műemlék teakfa vasúti kocsiban), megcsodálható a legendás 327.141-es magyar mozdony egyetlen megmaradt példánya az aulában, nemsokára pedig a „biatorbágyi” 301-es gőzöstípus 006-os darabját is kiállítják a parkban. Jelmezkölcsönző és látogatóközpont is helyet kap, de itt alapítjuk meg az Opera képzőhelyeit is: az Opera Stúdiót, az Opera Zeneiskolát és az Opera Szakképzőt. A gyártóműhelyek gyakorlati oktatóhelyekként is funkcionálnak majd, hisz szeretnénk magunk képezni a ritka színházi szakmák utánpótlását, és a megnövekedett kapacitással külső díszlet- és jelmez-megrendeléseket is tervezünk vállalni.
A 200 parkolóhely mellett létesített, 2020. augusztus 19-én látványos szabadtéri gála keretében felavatott Kodály Zoltán parkban a híres nemesítő, Bakonyi Károly szőlője terem majd Márk Gergely rózsái között, de 2021-ben játszótér és rekortán is épült a csarnokoktól körülölelve, amelyek maguk is a környezettudatosság jegyében létesültek.
Ugyan a teljes projekt befejezése 2020 végére volt várható, 2019 áprilisában már sor került egy rövid próbaüzemre a közönségforgalmi terek megnyitásával, valamint a Bánffy-terem első opera- és balettelőadásainak bemutatóival. A 2020-ra tervezett hivatalos átadást a pandémia megakadályozta, de a vírus okozta nehézségek ellenére intenzív használatban volt a tér a nagy lezárások idején is: 2020 szeptembere óta több mint száz ingyenesen streamelt előadással, kamarakoncerttel és opera-keresztmetszettel kedveskedett az Opera az Eiffel Hevesi Sándor háziszínpadáról bejelentkezve. Sőt a próbák is folytak, így mire az intézmény újra megnyithatott, újabb produkciókat láthatott a közönség élőben, így Az úrhatnám polgár és a Figaro3 című előadásokat. A hivatalos átadóra 2021. október 25-én került sor ünnepi műsor kíséretében.
Wolfgang Amadeus Mozart
PARÁZSFUVOLÁCSKA
Mese-dal-játék két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Príma Donnák
TOKODY ILONA
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal
Vidám Háry-túra a csarnok tereiben
Szőnyi Erzsébet
A MAKRANCOS KIRÁLYLÁNY
Gyermekopera egy felvonásban, magyar nyelven
Szőnyi Erzsébet
A MAKRANCOS KIRÁLYLÁNY
Gyermekopera egy felvonásban, magyar nyelven
Vidám Háry-túra a csarnok tereiben
Szőnyi Erzsébet
A MAKRANCOS KIRÁLYLÁNY
Gyermekopera egy felvonásban, magyar nyelven
Radina Dace / Pjotr Iljics Csajkovszkij
KISHATTYÚK TAVA
Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak
Szőnyi Erzsébet
A MAKRANCOS KIRÁLYLÁNY
Gyermekopera egy felvonásban, magyar nyelven
Radina Dace / Pjotr Iljics Csajkovszkij
KISHATTYÚK TAVA
Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak
Príma Donnák
SÜMEGI ESZTER
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal
Adolphe Adam
KISKALÓZ
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak
Adolphe Adam
KISKALÓZ
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak
Adolphe Adam
KISKALÓZ
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak
Adolphe Adam
KISKALÓZ
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak
JÁNOS VITÉZKE
Interaktív gyermekelőadás Kacsóh Pongrác: János vitéz című daljátéka alapján
Aki nagyban vitéz, kicsiben is vitéz!
Vidám Háry-túra a csarnok tereiben
Adolphe Adam
KISKALÓZ
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak
JÁNOS VITÉZKE
Interaktív gyermekelőadás Kacsóh Pongrác: János vitéz című daljátéka alapján
Aki nagyban vitéz, kicsiben is vitéz!
JÁNOS VITÉZKE
Interaktív gyermekelőadás Kacsóh Pongrác: János vitéz című daljátéka alapján
Aki nagyban vitéz, kicsiben is vitéz!
Adolphe Adam
KISKALÓZ
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak
JÁNOS VITÉZKE
Interaktív gyermekelőadás Kacsóh Pongrác: János vitéz című daljátéka alapján
Aki nagyban vitéz, kicsiben is vitéz!
JÁNOS VITÉZKE
Interaktív gyermekelőadás Kacsóh Pongrác: János vitéz című daljátéka alapján
Aki nagyban vitéz, kicsiben is vitéz!
Príma Donnák
KOLONITS KLÁRA
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal
Benjamin Britten
A KIS KÉMÉNYSEPRŐ
Opera három jelenetben, magyar nyelven
Vidám Háry-túra a csarnok tereiben
Benjamin Britten
A KIS KÉMÉNYSEPRŐ
Opera három jelenetben, magyar nyelven
Benjamin Britten
A KIS KÉMÉNYSEPRŐ
Opera három jelenetben, magyar nyelven
Sztárestek zongorával
GEORG ZEPPENFELD
Dal- és áriaest magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal
Benjamin Britten
A KIS KÉMÉNYSEPRŐ
Opera három jelenetben, magyar nyelven
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!