Príma Donnák + 2 hős - Kálmándy Mihály
Príma Donnák + 2 Hős
Kálmándy Mihály
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal
Príma Donnák + 2 Hős
Kálmándy Mihály
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal
Aki kicsit is ismeri, vagy legalább hallotta Kálmándy Mihályt énekelni, tudja, hogy a koncentráció, a legjobb pillanat felismerése, valamint a ritmusérzék a kiváló baritonista legfontosabb erényei között szerepelnek. Hatévesen zongorázni kezdett, később klasszikus gitározott, és más hangszereket is kipróbált, mindeközben operákat hallgatott a rádióban, majd a készülék előtt állva vezényelt is. 1985-ben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett énekművészi diplomát. Itt énekelte először Nabucco szerepét, ami egész eddigi pályáján végigkísérte, sőt nemzetközi karrierje is ezzel indult Triesztben. Sikere számos felkérést hozott világszerte, fellépett Rómában, Nápolyban, Bécsben, Stockholmban, Londonban, Varsóban, de Szöulban és Új-Zélandon is tapsoltak neki, miközben a Magyar Állami Operaházban is folyamatosan énekelte a nagy baritonszerepeket. 1988-as debütálása óta az intézmény egyik oszlopos tagjává nőtte ki magát, több mint 600 alkalommal lépett színre a budapesti közönség előtt.
A Magyar Állami Operaház művészei megszólaltatják a fuvola családba tartozó összes hangszert egy különleges műsor keretében, amely a barokktól egészen…
Wolfgang Amadeus Mozart szimfonikus művei… A szerző zenéje akkor is csupa ária, amikor hangszerre komponál. A híres és kevésbé ismert…
Ária- és dalest Az előadás hossza 2 óra egy szünettel Magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!