Podujatie


Kortalan hagyomány

Kortalan hagyomány

Akár a magyar zene fejlődéstörténetének vázlataként is értelmezhetjük ezt a koncertet, amelyen a felcsendülő népszerű Liszt: 2. magyar rapszódia és Kodály: Galántai táncok mellett egy vadonatúj kortárs darab is megszólal: Vajda János Cantus Firmus - A megtartó ének című darabja.  Viac

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: sobota, 12. apríl 2014, 19:30

Ám ez a mű is jócskán a hagyományokhoz kötődő, hiszen a Debreceni Református Kollégiumban őrzött Református Énekeskönyv dallamainak feldolgozásával készült. Vajda János minden eddiginél nagyobb szabású munkájának ősbemutatója a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus, a Csokonai Színház énekkara és a Lautitia Gyermekkar közös produkciójában 2014. április 11-én lesz Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban, egy nappal később pedig a budapesti Zeneakadémián is elhangzik. A nagyjából hetven perc terjedelmű darab gyerekkarra, vegyes karra, szimfonikus zenekarra íródott, egy bariton és egy tenor szólistát foglalkoztat. A szövegkönyvet Vajda János maga állította össze Pálóczi Horváth Ádám, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Nagy István és néhány ismeretlen debreceni diákköltő versei alapján. A műnek a zsoltárokra épülő tételek adják a keretét, ám nemcsak a szakralitás jelenik meg a tematikában, hanem vannak világias részletei. Olyan, mint egy fiktív életrajz – mondja a szerző, aki szerint a zsoltárok valóban megtarthatnak bennünket egy olyan úton, mely vállalható a számadás pillanatában, amikor mérlegre tesszük az életünket. Erre utal a mű magyar címe: A megtartó ének.

Műsor:

Liszt Ferenc: 2. magyar rapszódia S.244/2
Kodály Zoltán: Galántai táncok
Vajda János: Cantus firmus - megtartó ének

Közreműködik:
Balczó Péter, Bátki Fazekas Zoltán - ének
Lautitia Gyermekkar (karigazgató: Nemes József)
Csokonai Színház Énekkara (karigazgató: Gyülvészi Péter)
Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Pad Zoltán)

Kodály Filharmonikusok Debrecen



Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel, Kovács László

Naša ponuka


Giuseppe Verdi AIDA Opera három részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Marius Petipa – Mirzoyan Albert / Ludwig Minkus A BAJADÉR Klasszikus balett három felvonásban

A legjelentősebb nemzetközi szaklapok és versenyek által számtalan alkalommal az év énekesnőjének nevezett Diana Damraut Franco Zeffirelli 1983-as Traviata-filmfeldolgozása inspirálta, hogy operai pályára lépjen.

Tipy


Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.

Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A DIÓTÖRŐ Mesebalett két felvonásban

Bartók Béla A kékszakállú herceg vára Opera IC Audiofil sorozat

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.