Program


Harcsa Veronika Quartet

Harcsa Veronika Quartet

Harcsa Veronika 2005-ben alapította saját jazz zenekarát, mellyel még ugyanabban az évben elkészítették Speak Low című, jazz standardeket feldolgozó lemezüket. A Speak Low 2007. júliusában jelent meg Japánban a Nature Bliss kiadónál, és megjelenésekor rögtön a legnagyobb japán lemezbolthálózat, a Tower Records vokális jazz eladási listájának élére ugrott.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2012. október 6. szombat, 20:00

2008-ban megjelent, You Don’t Know It’s You című albumán már saját szerzeményei szerepeltek. Az album szintén listavezető lett Japánban, Magyarországon pedig jazz-platinalemez. Legismertebb dala, a Too Early 2008. februárjában vezette az MR2 Petőfi Rádió játszási listáját. A 2009-es Fonogram díjátadón az év hazai jazz albumának választották.
Harmadik, Red Baggage című lemeze hasonló sikereket ért el mind itthon, mind Japánban, ahol a lemezmegjelenéseket két bemutató turné is követte.

A Quartet mellett a 2010. óta működő, Bin-Jip nevű kísérleti elektronikus zenekar tagja. Enter című bemutatkozó lemezük az év hazai alternatív albumának járó díjat nyerte a 2011-es Fonogram gálán. A lemez címadó dalához Pater Sparrow rendezett videoklipet.

2011. májusában jelent meg a Harcsa Veronika Quartet negyedik, Lámpafény című lemeze, melyen a zenekar 20. századi magyar költők verseit dolgozza föl. Ez az énekesnő első magyar nyelvű albuma.

Harcsa Veronika eddig húsz ország fesztiváljain és klubjaiban lépett fel. Neves hazai produkciók meghívott vendége, rendszeresen dolgozik együtt Nicola Conte olasz producerrel.

 2012 őszétől a Brüsszeli Konzervatórium jazz tanszakára nyert felvételt, és David Linx tanítványa lesz.

Ajánlatunk


Egy évszázaddal ezelőtt a világ először találkozott ezzel a figyelemre méltó színpadi opusszal – egy olyan művel, amely hamar a 20. századi zenei újítás egyik megkerülhetetlen darabjává vált. Az 1926-ban bemutatott daljáték mérföldköve a magyar zenetörténetnek: komponistája, Kodály Zoltán azon törekvését teljesítette be, hogy az ősi időkből származó magyar népdal a klasszikus zenével azonos helyre kerülhessen ugyancsak ekvivalens értékei okán, tehát a nemzet Operaházának színpadára.

Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A DIÓTÖRŐ Mesebalett két felvonásban

Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból | Die Entführung aus dem Serail (The Abduction from the Seraglio) Daljáték két felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

Ajánló


Wolfgang Amadeus Mozart PARÁZSFUVOLÁCSKA Mese-dal-játék két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

Sol Leon – Paul Lightfoot – Hans van Manen – Lukács András – Harald Lander Dancingly Yours Sad Case, Trois…

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!