Program


Fehérlaposok
2

Fehérlaposok

FEHÉRLAPOSOK
(rockopera a felvidéki kitelepítettekről)

Új magyar rendezésű rockoperával mutatkozik be a komáromi Magyarock Dalszínház társulata a Jókai Színház nagyszínpadán, június 2-án, 15.00 órakor. A Fehérlaposok című új magyar rockopera az 1947-es felvidéki kitelepítés témakörét dolgozza fel.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2012. június 2. szombat, 15:00

2007-ben a Magyarock Dalszínház fennállásának 5 éves évfordulóján mutatkozott be először saját szakmai munkájuk eredményeképpen létrejött új magyar musicallel. Másik Lehel zeneszerző és Vizeli Csaba szövegíró az emlékezetes Aranyember musical óta már mondhatni rutinos szerzőnek számít, hiszen 2009-ben Koltay Gábor rendezésében bemutatták a Klapka című rockmusicalüket, illetve 2010 őszen A púpos című darabjukkal a Madách Színház Musical Pályázatának döntőjébe is bejutottak. A kitelepítésről szóló darabjuk már a negyedik a sorban.

A felvidéki kitelepítés témakörével a Kecskés László Társaság vezetője, Nemes Andrásné kereste meg a szerzőpárost. Szerette volna, ha a Felvidéki Kitelepítettek tizedik országos találkozója alkalmára készülne egy új zenés mű, mely a zenés színház eszközével tudja a figyelmet fordítani történelmünk ezen tragikus eseményére.

A Fehérlaposok című rockopera zeneszerzője Másik Lehel Az aranyember után ismételten egy összefüggő zenei művet alkotott, Vizeli Csaba pedig a korábbi adaptációk után első alkalommal írt saját történetet a felvidéki kitelepített családok visszaemlékezéseinek felhasználásával. Fő céljuk az volt, hogy a kitelepítésben érintett családok kicsit magukra, a saját sorsukra is ráismerhessenek a darabot nézve, illetve hogy segítsen ennek a sokat szenvedett nemzedéknek a megbékélésben. A drámai eseményeket két család sorsán keresztül ismerhetjük meg a történetben.

A produkcióban a Magyarock Dalszínház társulatának nagy része színpadra lép vendégművészekkel kiegészülve, akiknek névsora igazán impozáns.

Közreműködik: a MAGYAROCK DALSZINHÁZ társulata,KULTSÁR ISTVÁN SZAKKÖZÉPISKOLA diákja is.

Díszlettervező: SIKLÓSI JÓZSEF Ybl-díjas építész

Díszletkivitelező: MELEG JÓZSEF

Jelmez: BALAI ZSUZSANNA – MÁSIKNÉ VIZELI ANITA

Színpadi mozgás: GÁBOR SÁNDOR – ORBÁN VIKTOR

Ajánlatunk


Marius Petipa – Mirzoyan Albert / Ludwig Minkus A BAJADÉR Klasszikus balett három felvonásban

A 2025/26-ban indult sorozat olyan szerzőket helyez a középpontba, akiknek operái kiemelt figyelmet kapnak az évad során. És akadnak sokan, akiknek nem jut szerep ezen mesterek műveiben, de szívesen énekelnének azok bőséges vokális palettájáról: róluk, nekik, tőlük szólnak a zongorás délutánok és délelőttök.

Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból | Die Entführung aus dem Serail (The Abduction from the Seraglio) Daljáték két felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

Ajánló


Radina Dace / Pjotr Iljics Csajkovszkij KISHATTYÚK TAVA Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak

Wolfgang Amadeus Mozart FIGARO LAKODALMA Vígopera két részben olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

„Hivatalos” évadnyitó előadásán nagyszabású művekkel várja a klasszikus zenei koncertek rajongóit az OPERA Zenekar.

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!