művész


Wolf Kati
2

Wolf Kati

Született: 1974. szeptember 24. (Szentendre)

Énekesnő.

1981-ben vált ismertté, amikor elénekelte a Vuk című rajzfilm főcímdalát, az eredeti, Maros Gábor által előadott szerzemény nyomán. A főiskolát szolfézs-karvezetés tanár szakon végezte. Gimnazista éveiben tagja volt a Stúdió Dél együttesnek, akikkel blues dalokat adtak elő. A zenekar későbbi feloszlása után ismét egy zenész társulat…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Énekesnő.

1981-ben vált ismertté, amikor elénekelte a Vuk című rajzfilm főcímdalát, az eredeti, Maros Gábor által előadott szerzemény nyomán. A főiskolát szolfézs-karvezetés tanár szakon végezte. Gimnazista éveiben tagja volt a Stúdió Dél együttesnek, akikkel blues dalokat adtak elő. A zenekar későbbi feloszlása után ismét egy zenész társulat tagjává vált. Ez a zenekar a Sunny Dance Band volt, melynek egyik énekese lett. Az itt eltöltött évek sok tapasztalatot és kellemes élményeket hoztak számára, talán ennek is köszönhető, hogy egyéni karrierje ellenére a mai napig fellép az együttessel. Életében a következő zenész társaság akikhez csatlakozott a New Chocolate nevű funky zenekar volt. A New Chocolate-ot az Avocaldo követte, melyben főként populáris latin zenét játszottak, és az énekesnő elmondása szerint salsa órákra is jártak. 2001-ben a Queen emlékzenekarában is énekelt, majd nem sokkal később barátaival megalapította az Enjoyt és pop slágerekkel szórakoztatták a közönséget. Az utolsó zenész társulat amelyben eddig az énekesnőt lehetett látni, Nagy János jazz zenekara volt.

Díjak, elismerések:
A dortmundi rádió Eurovíziós különdíja (2011)
Gundel művészeti díj (2011)
VIVA Comet – Legjobb női előadó (2011)
Szenes Iván Művészeti Díj (2011)
Transilvanian Music Awards – Az év legjobb magyar disco slágere (Szerelem, miért múlsz) (2012)

"Bon Soir" - Filmzenés koncert a Vigasságok Terén

Kamara Akadémia Egyesület
  • ének
Álomutazó

Álomutazó

Tulipántündér Kft.
  • Énekes
BJO - Queen-koncert

BJO - Queen-koncert

Interkultur Hungária
  • VIVA Comet- és Szenes Iván Művészeti Díjas énekesnő.
Budapest Jazz Orchestra: Queen - Real JAZZ

Budapest Jazz Orchestra: Queen - Real JAZZ

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Énekes
Dalok és tikos mesék - Wolf Kati Koncertszínház

Dalok és tikos mesék - Wolf Kati Koncertszínház

RaM Colosseum
  • Énekesnő
Geszti: Létvágy lemezbemutató koncertshow

Geszti: Létvágy lemezbemutató koncertshow

Etalon Produkció Kft.
  • Énekesnő
Gladiátor

Gladiátor

Gold Produkciós Iroda Művészeti Közhasznú Np. Kft.
  • Utazó
Hollywood az Arénában - Filmzenekoncert

Hollywood az Arénában - Filmzenekoncert

Általános
  • Szólista
Liszt Ferenc Kamarazenekar, Km. Dienes Gábor - oboa, Wolf Kati - ének, Balog József - zongora

Liszt Ferenc Kamarazenekar, Km. Dienes Gábor - oboa, Wolf Kati - ének, Balog József - zongora

Tünde Tickets Kft.
  • Énekesnő
Polyák Lilla, Wolf Kati és zenekaruk

Polyák Lilla, Wolf Kati és zenekaruk

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Énekesnő
Queen Real Jazz-Wolf Kati, Kocsis Tibor, Csordás Levente és a Budapest Jazz Orchestra

Queen Real Jazz-Wolf Kati, Kocsis Tibor, Csordás Levente és a Budapest Jazz Orchestra

Váci Mihály Kulturális Központ
  • VIVA Comet- és Szenes Iván Művészeti Díjas énekesnő.
Rockhimnuszok Budapest Jazz Orchestra és Wolf Kati

Rockhimnuszok Budapest Jazz Orchestra és Wolf Kati

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Énekesnő
Syma Karácsonyi Szuperkoncert - SMILE

Syma Karácsonyi Szuperkoncert - SMILE

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész
Szentpéteri Csilla & Band koncertshow / Vendég: Wolf Kati

Szentpéteri Csilla & Band koncertshow / Vendég: Wolf Kati

Általános 2
  • VIVA Comet- és Szenes Iván Művészeti Díjas énekesnő.
Szentpéteri Csilla & Band koncertshow / Vendég: Wolf Kati

Szentpéteri Csilla & Band koncertshow / Vendég: Wolf Kati

Általános
  • VIVA Comet- és Szenes Iván Művészeti Díjas énekesnő.
Tony Bennett & Friends - Farkas Gábor Gábriel

Tony Bennett & Friends - Farkas Gábor Gábriel

Orfeum Club
  • Énekesnő
Új utakon - Wolf Kati Band lemezbemutató koncert

Új utakon - Wolf Kati Band lemezbemutató koncert

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • VIVA Comet- és Szenes Iván Művészeti Díjas énekesnő.
WOLF KATI

WOLF KATI

Broadway Ticket Hungary Kft.
  • Színész
Wolf Kati - Advent

Wolf Kati - Advent

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Énekesnő
Wolf Kati és a BJO - jótékonysági koncert

Wolf Kati és a BJO - jótékonysági koncert

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Énekes
Wolf Kati és a Budapest Jazz Orchestra: The Big Rock Band

Wolf Kati és a Budapest Jazz Orchestra: The Big Rock Band

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • VIVA Comet- és Szenes Iván Művészeti Díjas énekesnő.
Wolf Kati: Cartoons night

Wolf Kati: Cartoons night

Orfeum Club
  • Énekesnő
WOLF KATI: GYEREKSZÁJ

WOLF KATI: GYEREKSZÁJ

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Énekes
Zempléni Fesztivál, Retro Symphonic Rock

Zempléni Fesztivál, Retro Symphonic Rock

Tünde Tickets Kft.
  • Előadó

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!