művész


Szomjas György

Szomjas György

Születési hely, idő: Budapest, 1940

1960-64 között építészeti tanulmányokat folytatott, majd 1968-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tanárai Herskó János és Illés György voltak.

1969 és 1973 között a Balázs Béla Filmstúdió vezetőségének tagja és a dokumentumfilm program egyik kezdeményezője. A hatvanas évek végén…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Születési hely, idő: Budapest, 1940

1960-64 között építészeti tanulmányokat folytatott, majd 1968-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tanárai Herskó János és Illés György voltak.

1969 és 1973 között a Balázs Béla Filmstúdió vezetőségének tagja és a dokumentumfilm program egyik kezdeményezője. A hatvanas évek végén több rövidfilmet készített. 1968-tól asszisztensként, majd 1970-től rendezőként dolgozott a Mafilmnél, illetve a Hunnia Filmstúdiónál.

1998-tól az Európai Filmakadémia tagja.

1995 – 2012 A Magyar Filmművészek Szövetségének főtitkára

Filmjeivel számos külföldi és hazai díjat nyert.

1988-ban Balázs Béla-díj

1992-ben B. Nagy László – díj

1996-ban Kiváló művész

2005-ben Kossuth-díj

 

Játékfilmjei:

1976 Talpuk alatt fütyül a szél (The Wind is Whistling under Their Feet)

1978 Rosszemberek ( Wrong-doers)

1981 Kopaszkutya (Bald-Dog-Rock)

1983 Könnyű testi sértés (Light Physical Injuries)

1985 Falfúró (The Wall Driller)

1987 Mr. Universe

1989 Könnyű vér (Fast and Loose)

1991 Roncsfilm (Junk Movie)

1994 Csókkal és körömmel ( Kisses and Scratches)(

1998-99    Gengszterfilm (Gangsterfilm)

2002 Vagabond

2007 A Nap utcai fiúk (The Sun Street Boys)

 

Rövidfilmjei:

1965 Fejek egymás között (Company of heads) – vizsgafilm

1966 Vertikális motívum – vizsgafilm

1967 Szabad szombat (Saturday Off)– vizsgafilm

1968 Diákszerelem (Student Love) – rövid játékfilm

1969 Tündérszép lány (Stunning Beauty) – rövid játékfilm

1996 Falfúró 2 (The Wall Driller 2)– rövid játékfilm

1999 Két videoklip a Ghymes együttessel

2007 Két videoklip Sebestyén Mártával és Ferenczi Györggyel

2011 Hungaricum, Berlin - videoklip

 

Dokumentumfilmjei:

1969 Három király mi vagyunk (We are tree Kings of Orient) – dokumentumfilm

1970 Nászutak (Honeymoons)- dokumentumfilm

1970 Lányok (Girls) – dokumentumfilm

1971 Algyő – dokumentumfilm

1972 Füredi Anna-bál (The Anna Ball in Füred) – dokumentumfilm

1973 Gyakorlatok (Exercises) – dokumentumfilm

1989 Mulatság – Téka néptánc tábor Nagykállón (Amusement – Days of Peace and

Music)

1990 Szabad a tánc (Free to Dance) – Országos Táncháztalálkozó

1992 Szól a kakas már… (The Rooster is Crowing)- magyar zsidó népzene

1994 A szívben még megvan (Still in the Heart) – portré Zerkula János gyimesi

prímásról

1994 Rabja vagyok az életnek (I’m a Slave of Life) – portré Maneszes Márton

magyarszováti prímásról

1995 Pista bácsi, dudáljon kend (Play the Bagpipe Uncle Pista) – portré Pál István

nógrádi dudásról

1996 Amerikába jöttem (Back to the USA)– amerikai népzenék

1997 Magyarország szélin (At the Edge of Hungary) - portré Jánó Anna moldvai énekesről

1997 Hej, Kisandrás (Oh Little András) – portré Gergely András kalotaszegi énekesről

2000 Neti Sanyi – portré Fodor Sámuel kalotaszegi prímásról

2001 Járd ki, Zsiga (Dance, Zsiga, Dance) – portré Karsai Zsigmondról

2001 Megyek az uton lefelé (I’m Going Down the Road) – portré Szántó Ferenc

magyarbecei muzsikusról

2001 A szászcsávási banda (the Szászcsávás Band) – a világjáró cigányzenekar

2009 Mulatság 2.

2010 Keleti szél: a Film – Michel Montanaro provance-i zenész és magyar barátai

2010 Dumafilm –„három régi barát valami tréfás pózban mutatja magát”

2011 Kopaszkutya kettő – Harminc év múlva

2012 PG-Alföldi rock – egy  rockzenekar 25 éve

2014 Túl a vizen – portré Bán Ferenc építészről

2014 Egy tiszta folt az égen – portré Török Ferenc építészről

2014 HB – Hosszú Búcsú Halmos Bélától

2015 Válaszúti hegy aljába’ – portré Kallós Zoltán néprajzkutatóról

2015 "Énekmondó" - portréfilm Kobzos Kiss Tamásról

 

Fontosabb tévéfilmek és műsorok:

1973 Hegedős ének – koncertfilm a Sebő együttessel (MTV)

1993 Húsz éves a Muzsikás együttes 1-3. – koncertfilm (Duna TV)

1993 The Klezmatics (USA) – koncertfilm (Duna TV)

1994 Húsz éves a Vujicsics együttes 1-2. – koncertfilm (Duna TV)

1994 Kaláka 25  1-2. – koncertfilm (Duna TV)

1994 Születésnap 1-2. – koncertfilm a szlovákiai Ghymes együttessel (Duna TV)

1994 Brave Old World (USA) & Muzsikás 1-2. - Zsidó zenei koncert (Duna TV)

1997 Csak beszélj, gonosz korondi – portré Lőrincz Lajosról (MTV)

1997 Betyárok – táncjáték a Budapest Táncegyüttessel (MTV)

1998 The Dubliners (Írország) – koncertfilm (Duna TV)

1999 Utolsó óra – népzenei gyűjtés a Fonó Budai Zeneházban (Duna TV – Talentum)

1999 A Kaláka – portré a Kaláka együttesről (Duna TV – Talentum)

1999 A klezmer (Duna TV – Tükör)

1999 Csárdás – táncjáték a Budapest Táncegyüttessel (Duna TV)

1999 Kicsi mulatság – táncházi összeállítás (Duna TV)

2000 Kaláka – ünnepi koncert az együttes Kossuth-díja alkalmából (MTV)

2001 Táncháztalálkozó (Duna TV – Szellem órája)

25 éves aTÉKA együttes (Duna TV)

2001 Neti Sanyi Amerikában (Duna TV)

2001 Muzsikás Együttes a Zeneakadémián (MTV)

2004 25. Jubileumi Kalála Folkfesztivál (MTV)

 

TV magazinműsorok:

1990-2004 Népzenei Magazin – havi tévésorozat (MTV)

1993–2004 Táncház – havi tévésorozat (Duna TV)

Betyárjáték

Betyárjáték

Szarvasi Vízi Színház
  • Rendező

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!