Person


Andrea Rost
2

Andrea Rost

Fødsel: 1962. június 15.

Magánénekes (szoprán).

A világhírű szoprán pályáját 1989 óta kísérheti figyelemmel a magyar közönség. Zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Bende Zsolt növendékeként. Még főiskolás, amikor a budapesti Operaház ösztöndíjasaként elénekelte Gulyás Dénes rendezésében Júlia szerepét Gounod Rómeó és Júlia című operájában. Két évvel később,…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Magánénekes (szoprán).

A világhírű szoprán pályáját 1989 óta kísérheti figyelemmel a magyar közönség. Zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Bende Zsolt növendékeként. Még főiskolás, amikor a budapesti Operaház ösztöndíjasaként elénekelte Gulyás Dénes rendezésében Júlia szerepét Gounod Rómeó és Júlia című operájában. Két évvel később, 1991-ben a Bécsi Állami Operaház magánénekese lett, ahol több fontos szerepében megismerhette a bécsi közönség. A milánói Scala 1994-es Rigoletto bemutatóján – melyre Riccardo Muti hívta meg – átütő nemzetközi sikert aratott. A Salzburgi Ünnepi Játékokon számos produkcióban lépett közönség elé. A párizsi Bastille Operában Susannát, Gildát, Luciát és a Hoffmann meséiben Antoniát alakította. A londoni Roxal Opera House-ban Susannaként debütált, Violettaként lépett színpadra, majd a Lammermoori Lucia címszerepét is énekelte. A New York-i Metropolitan Operában először 1996-ban lépett a közönség elé Adina szerepében, a Szerelmi bájitalban, később ugyanitt Gildát, Luciát és Violettát énekelt. Az Operaházban az elmúlt szezonokban énekelte Eurüdikét (Haydn: A filozófus lelke) és a Grófnét (Figaro házassága), emellett a Bohémélet Mimìjét és az Otello Desdemonáját is.

Díjak és elismerések:
Magyar Érdemrend Középkeresztje (2018)
Budapest díszpolgára (2014)
Székely Mihály-emlékplakett (2011)
Csepel díszpolgára (2010)
Bartók Béla-emlékdíj (2006)
Kossuth-díj (2004)
Prima Primissima-díj (2003)
Magyarország Érdemes Művésze (1999)
Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja (1998)
Liszt Ferenc-díj (1997)

A díva és a férfi(ak)

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • a Díva // Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

A Rajna völgye Ferencsik bérlet 5.

Nemzeti Filharmonikusok
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

A varázsfuvola

Magyar Állami Operaház
  • Pamina

A varázsfuvola

Magyar Állami Operaház
  • Pamina

ARCUS TEMPORUM XIII. / „Megdicsőült éj” / A Concerto Budapest és Rost Andrea koncertje

Általános 2
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Artaban

Magyar Állami Operaház
  • Szoprán / Soprano

Bécs - Budapest újévi koncert a Danubia Zenekarral

Danubia Zenekar
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Bohémélet

Magyar Állami Operaház
  • Mimì

BUDAPEST KLEZMER BAND – sztárvendég: Rost Andrea, Lukács Miklós, Bolya Mátyás, Szokolay Dongó Balázs

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Concerto Classico I.

Concerto Budapest
  • Skuespiller

Concerto Classico I. - Rost Andrea

Concerto Budapest
  • Énekes

Concerto Grande IV.

Concerto Budapest
  • Skuespiller

CZF2017, Cziffra Fesztivál, ZongOpera - Rost Andrea és Balázs János estje

Zeneakadémia
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Danubia 30 - Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Szoprán / Soprano

Dívák Karácsonya

Müpa
  • Énekesnő

Előszilveszter a Benczúr Házban Rost Andreával

Postakürt Alapítvány
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Figaro házassága

Magyar Állami Operaház
  • A grófné

G. Verdi: Otello

Magyar Állami Operaház
  • Desdemona

Győri Filharmonikus Zenekar - Rost

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Szoprán

Győri Filharmonikus Zenekar - Rost Andrea

AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Énekesnő

Haydn: Orfeusz és Euridiké

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Euridiké

José Cura-Miklósa Erika-Ramon Vargas-Rost Andrea

VeszprémFest
  • Kossuth-, Liszt Ferenc-, Prima Primissima díjas operaénekes

Karajan bérlet 2012/2013 I.

Concerto Budapest
  • Skuespiller

Kerek világ - Rost Andrea születésnapi gálakoncert

Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
  • opera énekeső

Kodály Fesztivál: Pannon dalok

Hírös Agóra
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Ma éjjel táncolnék - Dalok a lányszobámból

Magyar Állami Operaház
  • Skuespiller

Magyar Kincsek Ünnepe - 2. Az operettek világa - Lehár Ferenc ( Concerto Budapest )

Concerto Budapest
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas operaénekes (szoprán), Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

MÁV Szimfonikusok - Szőke Tibor Mesterbérlet/1.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Közreműködik

OMEGA"CSILLAGOK ÚTJÁN" EMLÉKKONCERT

Mátra Művelődési Központ
  • Szólista

Operagála Rost Andreával és Gulyás Dénessel

Pécsi Nemzeti Színház
  • Skuespiller

Otello

Magyar Állami Operaház
  • Desdemona, Otello felesége

Príma Donnák - Rost Andrea

Magyar Állami Operaház
  • Anden

Príma Donnák - Rost Andrea

Magyar Állami Operaház
  • Anden

Puccini: Pillangókisasszony (opera)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Madame Butterfly

Rost Andrea ária- és dalestje

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Rost Andrea bemutatja: Pannon Dalok

C&M Hungary Kft.
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Rost Andrea és a Hot Jazz Band

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Kossuth-díjas operaénekesnő

Rost Andrea és a Hot Jazz Band - Dalok a lányszobámból

VeszprémFest
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

ROST ANDREA ÉS A HOT JAZZ BAND KONCERTJE

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Rost Andrea és Harazdy Eszter koncertje / BTF 2018

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Énekes

Rost Andrea és Lukács Miklós - koncert egy hangra és cimbalomra

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Rost Andrea és Lukács Miklós cimbalomművész koncertje

VeszprémFest
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Rost Andrea és vendégei

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • énekesnő

Rost Andrea és vendégei - A díva és a férfiak - Áriák és színházi monológok Pusztaszeri Kornéllal

VeszprémFest
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

ROST ANDREA FEAT. HOT JAZZ BAND - Ma éjjel táncolnék

Kölcsey Központ
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekes, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Rost Andrea feat. Hot Jazz Band Exclusive

Gyulai Várszínház
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Rost Andrea koncert

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

ROST ANDREA KONCERT

Csiky Gergely Színház
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas operaénekes

Rost Andrea Mesterkurzus növendék koncert - Mozart: Figaro házassága - zongorás keresztmetszet

VeszprémFest
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Rost Andrea Operaakadémia: Mozart - A varázsfuvola

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Instruktør

Rost Andrea születésnapi gálakoncertje

Magyar Állami Operaház
  • Közreműködik

Scaevola

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Operaénekesnő

Simon Boccanegra

Magyar Állami Operaház
  • Amelia Grimaldi

Simon Boccanegra

Magyar Állami Operaház
  • Amelia Grimaldi

SUMMERFEST Nemzetközi Folklórfesztivál / AURA - Rost Andrea és Lukács Miklós zenés estje

Általános
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Székely fonó

Magyar Állami Operaház
  • Fiatal leány

Székely fonó

Magyar Állami Operaház
  • Fiatal leány

Szőke Tibor Mesterbérlet/1.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tosca

Magyar Állami Operaház
  • Floria Tosca

Tosca

Magyar Állami Operaház
  • Floria Tosca

Tosca

Magyar Állami Operaház
  • Floria Tosca

Tosca

Magyar Állami Operaház
  • Floria Tosca

W.A.Mozart: Figaro Házassága

Postakürt Alapítvány
  • Művészeti vezető / Ötletgazda

Zsidó Kulturális Fesztivál 2025: Budapest Klezmer Band koncert - Vendég: Budapest Bár

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.