művész


Mészáros  Tibor
3

Mészáros Tibor

Született: 1980. szeptember 28. (Gyula)

Színművész, rendező.

1992-1999 között a Csabai Színistúdió, 1999-2001 között az Új Színház stúdiójának a tagja volt. 2001-2002 között a Bárka Színház segédszínésze volt. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt.
A budapesti Színművészeti után, ahol Lukács Andor és Jordán Tamás voltak a tanárai, osztályának…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész, rendező.

1992-1999 között a Csabai Színistúdió, 1999-2001 között az Új Színház stúdiójának a tagja volt. 2001-2002 között a Bárka Színház segédszínésze volt. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt.
A budapesti Színművészeti után, ahol Lukács Andor és Jordán Tamás voltak a tanárai, osztályának több tagjával együtt szerződött a Csokonai Színházba.Prózai szerepek mellett remek énekes alakításokat is nyújt.
2006-2019 között a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 2008-2013 között a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán kreatív színészi játékot tanított. 2019-től a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. A színészet mellett rendezéssel is foglalkozik.

1999-2001 a budapesti Új Színház stúdiósa
2001-2002 a budapesti Bárka Színház segédszínésze
2006 Színház- és Filmművészeti Egyetem
2006 óta a Csokonai Színház tagja.
2008-2013 között a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán kreatív színészi játékot tanított.
2019-től a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.

A falu rossza - regisztráció

A falu rossza - regisztráció

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Mester
A Napsugár fiúk

A Napsugár fiúk

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
A Napsugár fiúk

A Napsugár fiúk

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
A revizor

A revizor

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, pétervári hivatalnok
A rögöcsei csoda

A rögöcsei csoda

Szarvasi Vízi Színház
  • Balogh rendőr
A tüzes angyal

A tüzes angyal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Mephisto, szellem
A tüzes angyal

A tüzes angyal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Mephisto, szellem
Ádám almái

Ádám almái

Csiky Gergely Színház
  • Ivan
ALíz Csudaországban

ALíz Csudaországban

Csiky Gergely Színház
  • Kopernicus Komor
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Nemzeti Színház
  • McConnery
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • McConnery
Buborékok

Buborékok

Móricz Zsigmond Színház
  • Chupor Aladár
Buborékok

Buborékok

Csiky Gergely Színház
  • Chupor Aladár
Buborékok

Buborékok

Csiky Gergely Színház
  • Chupor Aladár
C. Goldoni: A fogadósnő

C. Goldoni: A fogadósnő

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező, díszlet
Carlo Goldoni: A fogadósnő

Carlo Goldoni: A fogadósnő

Bethlen Téri Színház
  • Díszlet, rendező
Chioggiai csetepaté

Chioggiai csetepaté

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Rendező, jelmez- és díszletterv
Egy élet háromszor

Egy élet háromszor

Csiky Gergely Színház
  • Henri
Egy hónap falun

Egy hónap falun

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Forte Társulat: Godot-ra várva

Forte Társulat: Godot-ra várva

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Estragon
H.Keroul-A.Barré:Léni néni

H.Keroul-A.Barré:Léni néni

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Dutilleul/Gedeon
Hajmeresztő

Hajmeresztő

Gárdonyi Géza Színház
  • Díszlet
Isten ostora

Isten ostora

Nemzeti Színház
  • Demetrios
Isten ostora

Isten ostora

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Európé
Joe DiPietro: Ügyes kis hazugságok - Titkok szünet nélkül

Joe DiPietro: Ügyes kis hazugságok - Titkok szünet nélkül

Kisfaludy Színház
  • Billy
Karamazov testvérek

Karamazov testvérek

Csiky Gergely Színház
  • Dmitrij Karamazov
Képzeletbeli operett

Képzeletbeli operett

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Liliom - Zentai Magyar Kamaraszínház

Liliom - Zentai Magyar Kamaraszínház

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rendező
Lóvátett lovagok

Lóvátett lovagok

Móricz Zsigmond Színház
  • Boyet gróf, udvarmester
Madagaszkár

Madagaszkár

Csiky Gergely Színház
  • Julien király/ Zeke, a gondozó
Magda a Szabó

Magda a Szabó

Karinthy Színház
  • Játssza
Magda, a Szabó

Magda, a Szabó

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Magda, a Szabó - Szabó Magda-nap

Magda, a Szabó - Szabó Magda-nap

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Játssza
Mária

Mária

Nemzeti Színház
  • Ego
Mészáros Tibor: Istent a falra festeni

Mészáros Tibor: Istent a falra festeni

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
MITEM - Első szerelem

MITEM - Első szerelem

Nemzeti Színház
  • Színész
MITEM - Isten ostora

MITEM - Isten ostora

Nemzeti Színház
  • Európé
Novarina: Imígyen szóla Louis de Funes

Novarina: Imígyen szóla Louis de Funes

Karinthy Színház
  • Színész
OLT TAMÁS:ABSINTH

OLT TAMÁS:ABSINTH

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Macska
Operett

Operett

Nemzeti Színház
  • Tábornok
Peter és Jerry/Állatkerti történet

Peter és Jerry/Állatkerti történet

Gárdonyi Géza Színház
  • Színész
Rivalda 2011 A revizor

Rivalda 2011 A revizor

Thália Színház
  • Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, pétervári hivatalnok
Scapin - Debrecen VSZF 2012

Scapin - Debrecen VSZF 2012

Thália Színház
  • Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
Scapin, a szemfényvesztő

Scapin, a szemfényvesztő

Nemzeti Színház
  • Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
Scapin, a szemfényvesztő

Scapin, a szemfényvesztő

Vörösmarty Színház
  • Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
SCAPIN, A SZEMFÉNYVESZTŐ

SCAPIN, A SZEMFÉNYVESZTŐ

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
Szabó Borbála: A teljes tizedik évad

Szabó Borbála: A teljes tizedik évad

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Paul, a cinikus irodalomtanár (a That's life című sitcom hőse)
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: KŐMŰVES KELEMEN - rockballada egy részben

Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: KŐMŰVES KELEMEN - rockballada egy részben

Kölcsey Központ
  • Rendező
Tavasz ébredése

Tavasz ébredése

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Otto
Tóth Ede: A falu rossza - Déryné Társulat színházi előadása

Tóth Ede: A falu rossza - Déryné Társulat színházi előadása

MMIK Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Rendező
Ügyes kis hazugságok

Ügyes kis hazugságok

Csiky Gergely Színház
  • BILLY
Várj, míg sötét lesz

Várj, míg sötét lesz

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Várj, míg sötét lesz

Várj, míg sötét lesz

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!