Person


György Szomor
2

György Szomor

Fødsel: 1970. május 22. (Pécs)

Színész, énekes, dalszövegíró, zeneszerző, rendező.

Barátaival már 11 évesen, 1981-ben zenekart alapított. 19 évesen megalapította a Moho Sapiens nevű együttest, amellyel megalkották az Angyalbőrben című televíziós sorozat zenei anyagát. 1993-ban megjelent első szólólemeze Hagyd, hogy szép legyen címmel, mellette megkapta első színpadi szerepét a Grease című musicalben.…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színész, énekes, dalszövegíró, zeneszerző, rendező.

Barátaival már 11 évesen, 1981-ben zenekart alapított. 19 évesen megalapította a Moho Sapiens nevű együttest, amellyel megalkották az Angyalbőrben című televíziós sorozat zenei anyagát. 1993-ban megjelent első szólólemeze Hagyd, hogy szép legyen címmel, mellette megkapta első színpadi szerepét a Grease című musicalben. 1993 óta folyamatosan szerepel színházban a fővárosban és vidéken is.

Miután elvégezte a Gór Nagy Mária Színitanodát, 1995-ben szerződtette a székesfehérvári Vörösmarty Színház, melynek így alapító tagja volt. Itt 2009-ig volt tag.

1999 újabb együttest alapított Graffity néven. 1999-ben mutatták be első musicaljét, a Katonadolog címmel. 2011-ben mutatta be a békéscsabai Jókai Színház a Monte Cristo grófja című musicaljét, amelynek szövegét és dalszövegét írta, valamint rendezte az előadást.

Díjak, kitüntetések:
Nádasdy Kálmán-díj (2015)
Honthy-díj (2023)

Fontosabb színházi munkái:
Alan Menken – Stephen Schwartz – Victor Hugo: A Notre Dame-I Toronyőr (Claude Frollo) – 2016/2017
Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Lady Budapest (Cotterill) – 2016/2017
Tim Rice – A.Lloyd Webber – Miklós Tibor: Jézus Krisztus Szupersztár (Jézus) – 2014/2015
Szurdi Miklós – Szomor György: Diótörő És Egérkirály (Alkotótárs) – 2014/2015
Szomor György – Román Sándor: Frank Sinatra – A Hang (Idősebb Frank Sinatra, Idősebb Frank Sinatra) (Szerző, Rendező) – 2013/2014
Geszti Péter – Békés Pál – Dés László: A Dzsungel Könyve (Sír Kán) – 2013/2014
Singsingsing2 (Szereplő) – 2013/2014
Margaret Mitchell – Gérard Presgurvic: Elfújta A Szél (Gérald O’hara) – 2012/2013
Szomor György – Pejtsik Péter – Miklós Tibor: Báthory Erzsébet (Thurzó György) (Zeneszerző) – 2012/2013
Egy Darabot A Szívemből (Szereplő) (Rendező, Szerkesztő) – 2011/2012
Szomor György – Pejtsik Péter – Miklós Tibor: Báthory Erzsébet (Thurzó György) (Zeneszerző) – 2011/2012
Bródy János – Szörényi Levente: Veled, Uram! (Torda Táltos) – 2011/2012
Neil Simon – Marvin Hamlisch – Carole Bayer Sager: Kapj El! (Vernon Gersch) – 2011/2012
Pozsgai Zsolt – Szomor György – Alexandre Dumas: Monte Cristo Grófja (Edmond Dantès, Monte Cristo Grófja, Edmond Dantès, Monte Cristo Grófja) (Zeneszerző, Rendező, Zeneszerző, Rendező) – 2011/2012
Dale Wasserman – Mitch Leigh – Joe Darion: La Mancha Lovagja (Dr. Carrasco (A Herceg)) – 2010/2011
Miklós Tibor – Szomor György: Robin Hood (Rendező, Zeneszerző) – 2009/2010
Elton John – Tim Rice: Aida (Radames, Hadvezér, Radames, Hadvezér) (Dalszöveg, Magyar Változat, Magyar Változat, Társrendező, Társrendező, Dalszöveg) – 2006/2007
Willy Russell: Vértestvérek (Narrátor) (Zenei Rendező) – 2006/2007
Ábrahám Pál – Földes Imre – Harmath Imre: Viktória (Koltay István, Huszárkapitány) – 2006/2007
Arthur Kopit – Maury Yeston – Mario Fratti: Nine (Kilenc) (Guido Contini, Filmrendező) (Vers) – 2005/2006
Leonard Bernstein – Joseph Fields – Jerome Chodorov – Betty Comden – Adolph Green: A Csodák Városa (Bob Baker) – 2004/2005
Charles Aznavour – Shaum Mckenna: Éljen Az Élet (Chocolate) – 2004/2005
Bob Fosse – Fred Ebb – John Harold Kander: Chicago (Billy Flynn ) – 2004/2005
Bob Fosse – Fred Ebb – John Harold Kander: Chicago (Billy Flynn ) – 2003/2004
Szurdi Miklós – Szomor György: Diótörő (Sasegér) (Alkotótárs) – 2003/2004
Schittenhelm Christian: Da Vinci (Leonardo Da Vinci) – 2002/2003
Miklós Tibor – Várkonyi Mátyás: Sztárcsinálók (Kiprios) – 2001/2002
Tim Rice – A.Lloyd Webber – Miklós Tibor: Jézus Krisztus Szupersztár (Jézus) – 1999/2000

"Száguld a élet"- musical válogatás és Arany Kotta Díjátadó

Békéscsabai Jókai Színház
  • Skuespiller
20/21 Nikola Tesla - Végtelen Energia

20/21 Nikola Tesla - Végtelen Energia

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Thomas Alva Edison
A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Békéscsabai Jókai Színház
  • Sir Kán
A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Szarvasi Vízi Színház
  • Sir Kán
A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Szarvasi Vízi Színház
  • Sir Kán
A hang

A hang

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Instruktør
A Pendragon - legenda

A Pendragon - legenda

Budapesti Operettszínház
  • Lord Owen
AIDA

AIDA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Radames, egyiptomi hadvezér
Aida ( musical )

Aida ( musical )

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Szövegkönyv, dalszöveg
Báthory Erzsébet (musical-opera)

Báthory Erzsébet (musical-opera)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Thurzó György
Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert

Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • a Budapesti Operett Színház művésze
Csillagok idején – előszilveszteri musical-gála az Operettszínház sztárjaival

Csillagok idején – előszilveszteri musical-gála az Operettszínház sztárjaival

Budapesti Operettszínház
  • Fellépő
Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve

Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve

Gyulai Várszínház
  • Sir Kán
Diótörő és Egérkirály

Diótörő és Egérkirály

Békéscsabai Jókai Színház
  • Anden
Diótörő és Egérkirály - Családi musical

Diótörő és Egérkirály - Családi musical

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Instruktør
Dumas-Szomor-Pozsgai: Monte Cristo grófja

Dumas-Szomor-Pozsgai: Monte Cristo grófja

Fővárosi Nagycirkusz
  • ZENÉJÉZ SZEREZTE, A DALSZÖVEGEKET ÍRTA ÉS RENDEZTE
Egy bohém rapszódiája - Freddie Mercury emlékére

Egy bohém rapszódiája - Freddie Mercury emlékére

Gyulai Várszínház
  • Skuespiller
Egy bohém rapszódiája - Freddie Mercury emlékére

Egy bohém rapszódiája - Freddie Mercury emlékére

Gyulai Várszínház
  • Skuespiller
Egy darabot a szívemből

Egy darabot a szívemből

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Egy darabot a szívemből

Egy darabot a szívemből

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Skuespiller
Egy darabot a szívemből

Egy darabot a szívemből

Szarvasi Vízi Színház
  • Fellépő
Egy darabot a szívemből...

Egy darabot a szívemből...

Békéscsabai Jókai Színház
  • Az előadást szerkesztette és rendezte
Elisabeth

Elisabeth

Budapesti Operettszínház.
  • Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje (aug.21,23.)
ESŐVÉ VÁLT KÖNNYEK

ESŐVÉ VÁLT KÖNNYEK

Békéscsabai Jókai Színház
  • Előadja
ExperiDance, Jókai Színház: Monte Cristo Grófja

ExperiDance, Jókai Színház: Monte Cristo Grófja

RaM Colosseum
  • Edmond Dantes, Monte Cristo grófja
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Trombitás Frédi, a Balatonkirály
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Trombitás Frédi, a Balatonkirály
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Trombitás Frédi, a Balatonkirály
ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája

ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Trombitás Frédi, a Balatonkirály
Frank Sinatra - A Hang

Frank Sinatra - A Hang

Békéscsabai Jókai Színház
  • Instruktør
Frank Sinatra - A Hang

Frank Sinatra - A Hang

Szarvasi Vízi Színház
  • Instruktør
FRANK SINATRA - A HANG - egy életmű dalban és táncban -

FRANK SINATRA - A HANG - egy életmű dalban és táncban -

Kölcsey Központ
  • Instruktør
FRANK SINATRA- A hang! - ExperiDance, Jókai Színház

FRANK SINATRA- A hang! - ExperiDance, Jókai Színház

RaM Colosseum
  • Instruktør
Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL

Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Gérald O'Hara
GUBIK PETRA ÉS SZOMOR GYÖRGY zenés estje

GUBIK PETRA ÉS SZOMOR GYÖRGY zenés estje

Békéscsabai Jókai Színház
  • Ének
Gyöngyhajú lány balladája

Gyöngyhajú lány balladája

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Trombitás Frédi, a Balatonkirály
Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA MUSICAL - Színpadon az EXPERIDANCE

Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA MUSICAL - Színpadon az EXPERIDANCE

Általános
  • Skuespiller
István, a király

István, a király

Békéscsabai Jókai Színház
  • Koppány
István, a király

István, a király

Szarvasi Vízi Színház
  • Skuespiller
ISTVÁN, A KIRÁLY 40. ÉVES JUBILEUMI KONCERT

ISTVÁN, A KIRÁLY 40. ÉVES JUBILEUMI KONCERT

Általános 2
  • Anden
István, a király koncert

István, a király koncert

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Jézus Krisztus szupersztár

Jézus Krisztus szupersztár

Győri Nemzeti Színház
  • Jézus
KAPJ EL

KAPJ EL

Békéscsabai Jókai Színház
  • Skuespiller
Kapj el

Kapj el

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Vernon Gersch
Kapj el / darabtemetés

Kapj el / darabtemetés

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 1.

Kapj el 1.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 10.

Kapj el 10.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Skuespiller
Kapj el 11.

Kapj el 11.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 12.

Kapj el 12.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 13.

Kapj el 13.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 14.

Kapj el 14.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 15.

Kapj el 15.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 16.

Kapj el 16.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 17.

Kapj el 17.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 18.

Kapj el 18.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 2.

Kapj el 2.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 4

Kapj el 4

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 5

Kapj el 5

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 6

Kapj el 6

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 6

Kapj el 6

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 7

Kapj el 7

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 8

Kapj el 8

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el 9

Kapj el 9

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vernon
Kapj el!

Kapj el!

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Skuespiller
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Békéscsabai Jókai Színház
  • Herceg (Dr. Carrasco)
Lady Budapest

Lady Budapest

Budapesti Operettszínház
  • Cotterill
MÁTÉ PÉTER - CSERHÁTI ZSUZSA

MÁTÉ PÉTER - CSERHÁTI ZSUZSA "egy darabot a szívemből"

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Szerkesztő
MÁTÉ PÉTER- CSERHÁTI ZSUZSA EMLÉKKONCERT

MÁTÉ PÉTER- CSERHÁTI ZSUZSA EMLÉKKONCERT

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Skuespiller
Máté Péter-Cserháti Zsuzsa emlékkoncert

Máté Péter-Cserháti Zsuzsa emlékkoncert

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Anden
Melyiket a 9 közül?

Melyiket a 9 közül?

Fővárosi Nagycirkusz
  • János mester
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Békéscsabai Jókai Színház
  • EDMOND DANTES, MONTE CRISTO GRÓFJA
MONTE CRISTO GRÓFJA

MONTE CRISTO GRÓFJA

Broadway Ticket Hungary Kft.
  • Instruktør
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Szarvasi Vízi Színház
  • Instruktør
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • EDMOND DANTES, MONTE CRISTO GRÓFJA
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Instruktør
MONTE CRISTO GRÓFJA

MONTE CRISTO GRÓFJA

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Instruktør
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Szarvasi Vízi Színház
  • Instruktør
MONTE CRISTO GRÓFJA - Fővárosi premier!

MONTE CRISTO GRÓFJA - Fővárosi premier!

Broadway Ticket Hungary Kft.
  • Zeneszerző
MONTE CRISTO GRÓFJA -- musical

MONTE CRISTO GRÓFJA -- musical

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Instruktør
Monte Cristo grófja / Az ExperiDance Production és a Békéscsabai Jókai Színház  közös produkciója

Monte Cristo grófja / Az ExperiDance Production és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója

Általános 2
  • Instruktør
Monte Cristo grófja musical - a Békéscsabai Jókai Színház produkciója

Monte Cristo grófja musical - a Békéscsabai Jókai Színház produkciója

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Instruktør
Musical Csillagok II.

Musical Csillagok II.

Postakürt Alapítvány
  • Fellépő művész
MUSICAL ZONGORÁRA

MUSICAL ZONGORÁRA

Csiky Gergely Színház
  • Skuespiller
MusicalPlusz 101.

MusicalPlusz 101.

Általános
  • Anden
MusicalPlusz 91.

MusicalPlusz 91.

Általános
  • Anden
Neil Simon - Marvin Hamlisch: Kapj el!

Neil Simon - Marvin Hamlisch: Kapj el!

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Vernon
Neil Simon:Kapj el!

Neil Simon:Kapj el!

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Vernon
Nem a Messiás - Brian élete

Nem a Messiás - Brian élete

VG Events Kft.
  • Instruktør
Nem a Messiás - Brian élete

Nem a Messiás - Brian élete

VG Events Kft.
  • Instruktør
Nem a Messiás - Brian élete

Nem a Messiás - Brian élete

VG Events Kft.
  • Instruktør
Nikola Tesla - Végtelen energia

Nikola Tesla - Végtelen energia

RaM Colosseum
  • Thomas Alva Edison
NIKOLA TESLA - VÉGTELEN ENERGIA

NIKOLA TESLA - VÉGTELEN ENERGIA

Hírös Agóra
  • Thomas Alva Edison
NIKOLA TESLA - Végtelen energia - musical

NIKOLA TESLA - Végtelen energia - musical

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Thomas Alva Edison
Nikola Tesla - Végtelen energia - premier

Nikola Tesla - Végtelen energia - premier

RaM Colosseum
  • Thomas Alva Edison
Nikola Tesla - Végtelen energia -TBG Production

Nikola Tesla - Végtelen energia -TBG Production

Általános 2
  • Thomas Alva Edison
Nikola TESLA - Végtelen energia musical

Nikola TESLA - Végtelen energia musical

Margitszigeti Színház
  • Thomas Alva Edison
Nikola TESLA – Végtelen energia - the great musical show

Nikola TESLA – Végtelen energia - the great musical show

Általános
  • Thomas Alva Edison
Nine - Kilenc

Nine - Kilenc

Budapesti Operettszínház
  • Magyar nyelvű dalszövegek
NŐK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN - musical két részben - A Budapesti Operettszínház előadása

NŐK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN - musical két részben - A Budapesti Operettszínház előadása

Kölcsey Központ
  • Anden
Orient

Orient

Szarvasi Vízi Színház
  • Férfi
ORIENT

ORIENT

Nemzeti Színház
  • Férfi
PETŐFiFJÚ - Ősbemutató

PETŐFiFJÚ - Ősbemutató

Veszprémi Petőfi Színház
  • Írta és rendezte
Rice–Webber: Jézus Krisztus szupersztár

Rice–Webber: Jézus Krisztus szupersztár

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Jézus
Robin Hood

Robin Hood

Szarvasi Vízi Színház
  • Rendező, zene
Robin Hood - A tolvajok fejedelme

Robin Hood - A tolvajok fejedelme

RaM Colosseum
  • Komponist
Robin Hood - Musical

Robin Hood - Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Komponist
Robin Hood - Musical

Robin Hood - Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Komponist
Robin Hood - Musical

Robin Hood - Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Komponist
Robin Hood - Musical

Robin Hood - Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Komponist
Robin Hood - Musical

Robin Hood - Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Komponist
Robin Hood - musical

Robin Hood - musical

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Rendező és zeneszerző
Robin Hood - musical bemutató

Robin Hood - musical bemutató

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Komponist
Robin Hood – családi musical

Robin Hood – családi musical

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Írta és rendezte
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház
  • Lőrinc barát
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház.
  • Lőrinc barát
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház.
  • Lőrinc barát (15.00-kor)
Rómeó és Júlia - musical

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Lőrinc barát
Rómeó és Júlia - musical

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Lőrinc barát
Sing, sing,sing

Sing, sing,sing

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Szerelmes Musicalek...

Szerelmes Musicalek...

Békéscsabai Jókai Színház
  • Instruktør
Szomor György és barátai

Szomor György és barátai

Békéscsabai Jókai Színház
  • Énekes
Szomor – Pejtsik – Miklós: BÁTHORY ERZSÉBET musical

Szomor – Pejtsik – Miklós: BÁTHORY ERZSÉBET musical

Margitszigeti Színház
  • Komponist
Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera

Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera

Budapesti Operettszínház.
  • Torda, a táltos
THE BEST OF: SingSingSing - musical show

THE BEST OF: SingSingSing - musical show

RaM Colosseum
  • Skuespiller
Tihanyi Szabadtéri Játékok / István a király - koncert

Tihanyi Szabadtéri Játékok / István a király - koncert

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Skuespiller
X Elisabeth

X Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Ferencz József
X Veled, Uram!

X Veled, Uram!

Budapesti Operettszínház
  • Torda táltos
xMozart!

xMozart!

Budapesti Operettszínház
  • Leopold Mozart
Zempléni Fesztivál, István a király

Zempléni Fesztivál, István a király

Tünde Tickets Kft.
  • Koppány
Zrínyi 1566

Zrínyi 1566

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Lahib, / Pribék János/ janicsár
zzA Notre Dame-i toronyőr

zzA Notre Dame-i toronyőr

Budapesti Operettszínház
  • Claude Frollo
zzElfújta a szél

zzElfújta a szél

Budapesti Operettszínház
  • Gerald O'Hara
zzIsten pénze

zzIsten pénze

Budapesti Operettszínház
  • Ebenezer Scrooge
zzNők az idegösszeomlás szélén

zzNők az idegösszeomlás szélén

Budapesti Operettszínház
  • Iván

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.