Artyści


Dénes Gulyás
3

Dénes Gulyás

Ur.: 1954. március 31. (Budapest)

Operaénekes, zeneigazgató, rendező.

Lakatosipari szakmunkásképzőt végzett el. Tizenkilenc évesen bejutott a Zeneakadémiára, ahol 1978-ban operaénekesi és művésztanári diplomát szerzett.

1979-ben 2. díjat nyert a pármai Giovani Cantanti Lirici versenyen, valamint 1982-ben az első nemzetközi Luciano Pavarotti énekversenyen I. helyen végzett. Magánénekese volt a budapesti Operaháznak…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Operaénekes, zeneigazgató, rendező.

Lakatosipari szakmunkásképzőt végzett el. Tizenkilenc évesen bejutott a Zeneakadémiára, ahol 1978-ban operaénekesi és művésztanári diplomát szerzett.

1979-ben 2. díjat nyert a pármai Giovani Cantanti Lirici versenyen, valamint 1982-ben az első nemzetközi Luciano Pavarotti énekversenyen I. helyen végzett. Magánénekese volt a budapesti Operaháznak és a Szegedi Nemzeti Színháznak, vezette a győri Kisfaludy Színház operatársulatát és a budapesti Nemzeti Színház zenei tanácsadójaként életre hívta a refektóriumban a kamarakoncertek sorozatát. 1995 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszékén tanít.

Díjak, elismerések:
Liszt Ferenc-díj (1982)
Érdemes művész (1985)
Kiváló művész (2000)
Magyar Örökség díj (2014)
Kossuth-díj (2016)
Prima díj (2019)
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2024)

A sevillai borbély

A sevillai borbély

Vörösmarty Színház
  • Reżyser
Antigoné

Antigoné

Pécsi Nemzeti Színház
  • Karvezető
Don Giovanni

Don Giovanni

Pécsi Nemzeti Színház
  • Reżyser
Don Perlimplin/Don Cristobal

Don Perlimplin/Don Cristobal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • A költő (Don Cristobal)
Don Perlimplin/Don Cristobal

Don Perlimplin/Don Cristobal

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • I. kobold, A költő
Isten tenyerén - játék Gulyás Dénes önéletrajzi regényéből

Isten tenyerén - játék Gulyás Dénes önéletrajzi regényéből

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Énekművész
Lear király

Lear király

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Aktor
Mario és a varázsló

Mario és a varázsló

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Reżyser
Mekkora Isten tenyere?

Mekkora Isten tenyere?

Magyar Állami Operaház
  • Aktor
Mesés opera

Mesés opera

Pécsi Nemzeti Színház
  • Szerkesztette
Mesés opera

Mesés opera

Pécsi Nemzeti Színház
  • Moderátor-
Operagála Rost Andreával és Gulyás Dénessel

Operagála Rost Andreával és Gulyás Dénessel

Pécsi Nemzeti Színház
  • Aktor
Otthol, édes otthol (16+)

Otthol, édes otthol (16+)

Pécsi Nemzeti Színház
  • Aktor
R. Strauss: Elektra

R. Strauss: Elektra

Magyar Állami Operaház
  • Aegisthus
Szubjektív tárlatvezetés 1.

Szubjektív tárlatvezetés 1.

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • tárlatvezető
Térj vissza győztesen! - Kossuth-díjasok sztárestje

Térj vissza győztesen! - Kossuth-díjasok sztárestje

Magyar Állami Operaház
  • Inne
Thomas Mann: Mario és a varázsló

Thomas Mann: Mario és a varázsló

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Aktor

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.