Person


Tamás Földes

Tamás Földes

Fødsel: 1965. augusztus 25. (Budapest)

Színművész.

Érettségit követően két éven keresztül a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult, majd felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatára, ahol Szinetár Miklós osztályába járt. Miután lediplomázott, 1990-ben került a Rock Színházhoz, itt több musical főszerepében láthatta őt a közönség (Nyomorultak: Jean Valjean, Evita: Che Guevara, Miss…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színművész.

Érettségit követően két éven keresztül a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult, majd felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatára, ahol Szinetár Miklós osztályába járt. Miután lediplomázott, 1990-ben került a Rock Színházhoz, itt több musical főszerepében láthatta őt a közönség (Nyomorultak: Jean Valjean, Evita: Che Guevara, Miss Saigon: John.) A Rock Színház megszűnését követően két évig játszott a Budapesti Operettszínháznál, három évig pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt. Feltűnt a Makrancos hölgyben (Petrucchio), a Bob hercegben (Plummpudding), A három testőrben (Porthos). Ezután újból a Budapesti Operettszínház szerződtette, a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Kánkán, a Gólem, a Mozart! és a Rómeó és Júlia című előadásokban játszott. Külföldön is szerepelt, többek között Németországban (Marica grófnő, Evita), Svájcban (Evita), Londonban (Dorian Gray), Olaszországban (Mária evangéliuma, Csárdáskirálynő) és Japánban (Marica grófnő). Színészmesterséget oktat a Pesti Broadway Stúdióban. 2005-ben megjelent saját lemeze, melynek címe: Negyvenedik Tél. Elnyerte a Súgó Csiga díjat is.

2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

Díjak, elismerések:
Kaszás Attila-díj (2020)
Artisjus-díj
Súgó Csiga-díj
eMeRTon-díj
Év színésze
Év musicalszínésze

Színházi szerepeiből:
Amerikai komédia – Alphonse Soupault, lapkiadó, megfélemlített férj
Csárdáskirálynő – Feri bácsi
A mosoly országa – Csang, a herceg nagybátyja
A Szépség és a Szörnyeteg – Perc úr, az óra
Abigél – Vitay tábornok, Gina apja
A doktor úr – dr. Sárkány
A három testőr – Porthos
Atilla – Isten kardja – Vigilász
Bob herceg – Plummpudding
Dr. Bőregér – Dr. Falke
Elisabeth – Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa
Evita – Che
Ghost – Kórházi szellem
István, a király – Koppány, a lázadó
Koldusopera – Peachum
Makrancos hölgy – Petrucchio
Marica grófnő – Dragomir Popolescu Moritz herceg
Monte Cristo grófja - Villefort
Miss Saigon – John
Mozart – Leopold Mozart
Nyomorultak- Jean Valjean
Az ördög – Az Ördög[4]
Ördögölő Józsiás- Lámsza, Tündérország öreg királya
Párizsi élet – Gondremark báró
Rebecca- Frank Crawley, Maxim barátja
Rómeó és Júlia – Lőrinc barát
Rudolf – Taaffe gróf, miniszterelnök
Szentivánéji Álom- Vackor
Sztárcsinálók – Juvenális
Veled, Uram – István király
Vértestvérek – Narrátor; Tejesember; Nőgyógyász; Kalauz; Rendőr
Isten Pénze – Ebenezer Scrooge
Lady Budapest – Szurov
Virágot Algernonnak – Frank Reilly

Filmes szerepeiből:
Atilla, Isten kardja (1993) .... Vigilász
Örök hűség (2022) .... Bor Ernő

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mária evangéliuma - rockopera

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • János apostol

A CHICAGÓI HERCEGNŐ

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Alexej Zénó Luparovics nagyherceg, Moránia uralkodója

A Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház.
  • Feri bácsi

A Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház.
  • Skuespiller

A csendestárs

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Doc

A doktor úr

Thália Színház
  • Skuespiller

A nagyenyedi két fűzfa

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Tordai Szabó Gerzson, a kollégium rektora; Feri bá, az osztálykirándulás vezetője

A Szépség és a Szörnyeteg

Budapesti Operettszínház
  • Perc úr, az óra

A Szépség és a Szörnyeteg

Budapesti Operettszínház
  • Perc úr, az óra

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • Báró Zéta Mirkó

Abigél

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Vitay Tábornok

Abigél

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Vitay Tábornok

Abigél

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Vitay Tábornok

ABIGÉL

Thália Színház
  • Vitay Tábornok

Abigél

Budapesti Operettszínház
  • Vitay Tábornok

Abigél - musical

Budapesti Operettszínház
  • Vitay Tábornok

Abigél - musical

Budapesti Operettszínház
  • Vitay Tábornok

Az ördög

Karinthy Színház
  • Ördög

Beszélő levelek

MOMkult
  • Fellépő

Beszélő levelek - Február

Mozsár Műhely
  • Fellépő

Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Skuespiller

Budapesti Operettszínház: Parasztopera

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Instruktør

Carmen

Budapesti Operettszínház
  • Mendoza, polgármester

Csárdáskirálynő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Feri bácsi

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Feri bácsi

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Feri bácsi

Dankó Pista

Budapesti Operettszínház
  • Közreműködik

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Delaqua, velencei szenátor

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Delacqua, velencei szenátor

Elfride Jelinek: Rohonc, avagy az öldöklő angyal

Tesla Teátrum
  • 4. Hírnök (O. úr, szerető)

Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Luigi Lucheni

Elisabeth

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Luigi Lucheni

ELISABETH 2025

KaposMusical Team
  • Luigi Luchene

Hamupipőke

Budapesti Operettszínház
  • Nevenincs király

Huszka Jubileumi Gála

Budapesti Operettszínház
  • Skuespiller

Ibusár

Budapesti Operettszínház
  • Vargányai Gusztáv/Talpighy Gusztáv

Időről időre - Győr

Art Színtér
  • Skuespiller

István, a király

Budapesti Operettszínház
  • Solt

János vitéz

Budapesti Operettszínház
  • A francia király

Kálmán: Chicagói hercegnő A Budapesti Operettszínház előadása / BTF

Müpa
  • Alexej Zénó Luparovics nagyherceg, Moránia uralkodója

Koldusopera

Thália Színház
  • Peachum

Koncert a Farsang tiszteletére

József Attila Színház
  • Skuespiller

Lady Budapest

Budapesti Operettszínház
  • Szurov

Legendás Mátyás

6szín
  • Vándor

Légy jó mindhalálig

Pécsi Nemzeti Színház
  • Valkay tanár úr

Lévay-Kunze: ELISABETH

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa

Mária evangéliuma - rockopera

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • János apostol

MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera

Margitszigeti Színház
  • János apostol

Marica grófnő

Budapesti Operettszínház
  • Kudelka, főkomornyik

Maya

Budapesti Operettszínház
  • Bambó, zenebohóc

Mozart!

Budapesti Operettszínház
  • Leopold

Musical csillagok 2011.

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Skuespiller

Nine - Kilenc

Budapesti Operettszínház
  • A fürdő tulajdonosa

Ördögölő Józsiás

Budapesti Operettszínház
  • Lámsza, Tündérország királya

Parasztopera Fesztivál Megnyitó - Koncert szimpóziummal

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Anden

Rebecca

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Frank Crawley

Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Budapesti Operettszínház
  • Frank Crawley

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház.
  • Lőrinc barát (19.30-kor)

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház
  • Lőrinc barát

Rómeó és Júlia

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Lőrinc barát

Rómeó és Júlia

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Lőrinc barát

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Lőrinc barát

Rudolf

Budapesti Operettszínház
  • Taaffe gróf, miniszterelnök

Russel: Vértestvérek - musical

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Narrátor

Sándor Mátyás

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Matifou

Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház.
  • Vackor

Szentivánéji álom - musical

Budapesti Operettszínház
  • Vackor

Szentivánéji álom - musical

Budapesti Operettszínház
  • Vackor

Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera

Budapesti Operettszínház.
  • Solt, magyar főúr

Tajtékos Dalok - Boris Vian revü

Budapesti Operettszínház
  • PAUL és...

Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma

Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
  • János apostol

VÉGZETES CSAPDA

RS9 Színház
  • Sidney

Veled, Uram!

Budapesti Operettszínház
  • István király

Veled, Uram!

Thália Színház
  • István, Magyarország királya

Vértestvérek

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Narrátor

Vértestvérek

József Attila Színház
  • Narrátor

Virágot Algernonnak

Budapesti Operettszínház
  • Frank Reilly

X Abigél

Budapesti Operettszínház
  • Vitay Tábornok

X Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Luigi Lucheni

X Marica grófnő

Budapesti Operettszínház
  • Dragomir Populescu Moritz herceg

X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

Budapesti Operettszínház
  • Dragomir Populescu Moritz herceg

X Parasztopera

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

X Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház
  • Vackor

X Veled, Uram!

Budapesti Operettszínház
  • István király

XCsínom Palkó

Budapesti Operettszínház
  • Tyukodi pajtás / Kárló, Förgeteg / Ottó

XGhost

Budapesti Operettszínház
  • Kórházi szellem

xMozart!

Budapesti Operettszínház
  • Leopold Mozart

xxÉn és a kisöcsém

Budapesti Operettszínház
  • Kelemen Félix

Yeston-Stone: Titanic

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Isidor Straus, utas

zzAmerikai komédia

Budapesti Operettszínház
  • Alphonse Soupault, megfélemlített férj

zzCAROUSEL – Liliom

Budapesti Operettszínház
  • Rendőrőrmester

zzChicagói hercegnő

Budapesti Operettszínház
  • Alexej Zénó Luparovics

zzIsten pénze

Budapesti Operettszínház
  • Ebenezer Scrooge

zzLuxemburg grófja

Budapesti Operettszínház
  • Sir Basil

zzMenyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Herskovics

zzRebecca

Budapesti Operettszínház
  • Frank Crawley

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.