Person


György Cserhalmi
2

György Cserhalmi

Fødsel: 1948. február 17. (Budapest)

Színművész.

1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Békés András osztályában. 1971–1972 között, valamint 1975–1977 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház szerződtette. 1972–1975 között a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. 1977–1979 között, valamint 1989–1991 között a Nemzeti Színház színésze volt. 1979–1983 között a Magyar Filmgyártó Vállalat művésze volt.…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színművész.

1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Békés András osztályában. 1971–1972 között, valamint 1975–1977 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház szerződtette. 1972–1975 között a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. 1977–1979 között, valamint 1989–1991 között a Nemzeti Színház színésze volt. 1979–1983 között a Magyar Filmgyártó Vállalat művésze volt. 1983-ban a Budapesti Katona József Színház alapítója és 1989-ig tagja is volt.

1991 óta szabadúszó. 1991–1992 között a Labdatér Teátrum művészeti vezetője, 1994–98 között az Új Színház tagja, 1999–2003 között a Radnóti Miklós Színház tagja volt. 2007-ben Zalaegerszegen rendezőként is bemutatkozott. Arthur Miller Pillantás a hídról című művét vitte színre. 2010–2018 között Székesfehérvárott, a Vörösmarty Színházban játszott, ahol 2014-ben a Lear királyban a címszerepet játszotta.

Díjak, elismerések:
Magyar Filmkritikusok Díja (1977, 1983, 2005, 2006)
A filmszemle díja (1982, 1985, 1987, 1988, 2005)
Balázs Béla-díj (1982)
Színikritikusok Díja – legjobb férfialakítás díja (1984, 1986, 1995)
Érdemes művész (1986)
Erzsébet-díj (1987, 1990)
SZOT-díj (1988)
Kossuth-díj (1990)
a salernói fesztivál legjobb férfi alakítás díja (1995)
Magyar Művészetért díj (1999)
Európai Életmű-díj (2003)
Prima díj (2005)
Páger Antal-színészdíj (2013)
Gábor Miklós-díj (2014)
A Nemzet Színésze (2014)
Tolnay Klári-díj (2019)
Budapestért díj (2019)
A Magyar Filmakadémia életműdíja (2020)
Magyar Filmkritikusok Díja – Életműdíj (2020)
Magyar Mozgókép Díj – legjobb férfi mellékszereplő (2021)
Radnóti Miklós antirasszista díj (2022)
Színházi Kritikusok Céhének életműdíja (2022)
Hazám-díj (2022)

Színházi szerepeiből:
Luigi Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt – második színész
Bertolt Brecht: Koldusopera – Horgasujjú Jakab; Macheath
Williams: Üvegfigurák – Jim O'Connor
Fry: Nem ritka a főnix – Tegeus-Chromis
Molière: Amphitryon – Polidas
Nagybánkai–Táncz: A szüzesség acél-tüköre – Ruben; II. jós
William Shakespeare: Rómeó és Júlia – Mercutio
Taar Ferenc: Sírkő pántlikával – titkár
Németh László: Győzelem – Ács Lajos
Arthur Miller: Az ügynök halála – Biff
Móricz Zsigmond: Kerek Ferkó – Kerek Ferkó
Makszim Gorkij: Kispolgárok – Nyíl
Illyés Gyula: Az ünnepelt – Petőfi
Sarkadi Imre: Kőműves Kelemen – Kelemen
Vámos Miklós: Égszakadás, földindulás – PÉ
Karinthy Ferenc: Hetvenes évek – Mikus Lehel
García Lorca: Yerma – Victor
Görgey Gábor: Törököt fogtunk – Füleki Ádám
Örkény István: Kulcskeresők – Bodó
Illés Endre–Vas István: Trisztán – Trisztán
Shakespeare: Szeget szeggel – Vincentio
Shakespeare: Hamlet – Hamlet; Claudius
Goethe: Faust – Faust
Garai Gábor: Tündér a kertben
Szophoklész: Philoktétész – Philoktétés
Shakespeare: Téli rege – Leontex
Sütő András: Káin és Ábel – Ábel
Büchner: Danton halála – Camille Desmoulins
Wesker: A konyha – Peter
Shakespeare: Troilus és Cressida – Achilles
Shakespeare: IV. Henrik – első rész – Harry
Shakespeare: IV. Henrik – második rész – Henrik
Euripidész: Oresztész – Oresztész
Anton Csehov: A manó – Hruscsov
Spiró György: Az imposztor – Gubernátor
John Ford: Kár, hogy kurva (1633) – Vasques
Osborne: Dühöngő ifjúság – Jimmy Porter
Mihail Bulgakov: Menekülés – Hludov
Shakespeare: Coriolanus – Coriolanus
Strindberg: Az apám – kapitány
Canetti: Esküvő – Max
Molière: A mizantróp – Alceste
Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom – Zoltán
Brecht: A kaukázusi krétakör – Azdak
Walker: A büntető kéz – Zastrozzi
Örkény István: Tóték – Őrnagy
Kocsis István: Vincent van Gogh
Szilágyi Andor: El nem küldött levelek – Angelus kapitány
Molière: Don Juan – Don Juan
Csehov: Ivanov – Ivanov
Beaumarchais: Figaro házassága – Almaviva gróf
Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac – Cyrano
Osztrovszkij: Erdő – Vigov
Csehov: Sirály – Trigorin
Shakespeare: Athéni Timon – Timon
Jonson: Volpone – Corvino
Schmitt: Frederick – Frederick
Darvasi László: Störr kapitány – Störr kapitány
Langer: A negyedik kapu
Shakespeare: Tévedések vígjátéka – Égeon
Friedrich Dürrenmatt: Play Strindberg (Játsszunk Strindberget) – Edgar
Carlo Goldoni: A fogadósnő (Mirandolina) – Ripafratta lovag
Móricz Zsigmond: Úri muri – Csörgheő Csuli
Euripidész: Oresztész – Meneláosz
Zsukovszkij–Szénási–Lénárd: Mesés férfiak szárnyakkal
Babel: Alkony – Mendel Krik
Madách Imre: Az ember tragédiája – Kepler
Friedrich Schiller: Don Carlos – Posa márki
Garaczi László: EMKE – volt egyszer egy kávéház – Koltóy főhadnagy; Wassermann Móric
Sarkadi Imre, Fábri Zoltán, Nádasy László: Körhinta – Pataki István

A fogadósnő ( Mirandolína )

A fogadósnő ( Mirandolína )

Budaörsi Latinovits Színház
  • Ripafratta lovag
A fogadósnő (Mirandolina)

A fogadósnő (Mirandolina)

Centrál Színház
  • Ripafratta lovag
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Vörösmarty Színház
  • Poncius Pilátus
A tanú Bemutató

A tanú Bemutató

Thália Színház
  • Virág elvtárs
A tanú Főpróba

A tanú Főpróba

Thália Színház
  • Virág elvtárs
Átutazó

Átutazó

Kisfaludy Színház
  • Skuespiller
Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László estje

Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László estje

Óbudai Kultúrális Központ
  • Vendég
ÁTUTAZÓ - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje

ÁTUTAZÓ - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje

GAG Management Kft.
  • Vendég
ÁTUTAZÓ - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje

ÁTUTAZÓ - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje

GAG Management Kft.
  • Vendég
Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje, Vendég: Cserhalmi György ELŐVÉTEL! 3200, 3000 Ft

Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje, Vendég: Cserhalmi György ELŐVÉTEL! 3200, 3000 Ft

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Vendég
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vörösmarty Színház
  • Beverly Weston
Boldogult úrfi koromban

Boldogult úrfi koromban

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Bombaüzlet?!

Bombaüzlet?!

Thália Színház
  • Skuespiller
CHILL GARDBEN - JANCSÓ 99-100 - Szörnyek évadja

CHILL GARDBEN - JANCSÓ 99-100 - Szörnyek évadja

KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
  • a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész, Érdemes Művész.
Cseh Tamás emlékest

Cseh Tamás emlékest

Thália Színház
  • Skuespiller
Cseh Tamás emlékest (koncert)

Cseh Tamás emlékest (koncert)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Cserhalmi ANZIX

Cserhalmi ANZIX

Vörösmarty Színház
  • Skuespiller
Csörgheő Csuli Találkozó - Prímás verseny

Csörgheő Csuli Találkozó - Prímás verseny

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
David Pownall: Mesterkurzus

David Pownall: Mesterkurzus

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Instruktør
Don Carlos

Don Carlos

Új Színház
  • POSA MÁRKI, máltai lovag
Don Carlos

Don Carlos

Vörösmarty Színház
  • Posa márki, máltai lovag
EMKE

EMKE

Thália Színház
  • Koltóy főhadnagy / Wassermann Móric, az EMKE tulajdonosa
EMKE Főpróba

EMKE Főpróba

Thália Színház
  • Koltóy főhadnagy / Wassermann Móric, az EMKE tulajdonosa
Felcserélt életek-Veiszer Alinda sorozata (vendégek: Cserhalmi György és Nagy Tímea vívó)

Felcserélt életek-Veiszer Alinda sorozata (vendégek: Cserhalmi György és Nagy Tímea vívó)

KékSzobaHall
  • Skuespiller
Férfi és Nő

Férfi és Nő

Centrál Színház
  • Skuespiller
FÉRFI ÉS NŐ

FÉRFI ÉS NŐ

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Férfi és Nő

Férfi és Nő

Nemzeti Színház
  • Skuespiller
Hamlet

Hamlet

Vörösmarty Színház
  • Hamlet apjának szelleme
Hamlet - Székesfehérvár

Hamlet - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Hamlet apjának szelleme
Játszó-társak/ Cserhalmi György - Pogány Judit

Játszó-társak/ Cserhalmi György - Pogány Judit

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Skuespiller
Lear király

Lear király

Vörösmarty Színház
  • Lear
Makrokozmosz A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Budafoki Dohnányi Zenekar / CAFe Budapest 2015

Makrokozmosz A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Budafoki Dohnányi Zenekar / CAFe Budapest 2015

Müpa
  • próza
Mesés férfiak szárnyakkal

Mesés férfiak szárnyakkal

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Skuespiller
Mesterkurzus

Mesterkurzus

Vörösmarty Színház
  • Instruktør
Mesterkurzus

Mesterkurzus

Vörösmarty Színház
  • Instruktør
Mesterkurzus 3

Mesterkurzus 3

Vörösmarty Színház
  • Instruktør
MITEM - Körhinta

MITEM - Körhinta

Nemzeti Színház
  • Pataki István
Őfelsége komédiása

Őfelsége komédiása

Vörösmarty Színház
  • XIV. Lajos, Franciaország királya
Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • XIV. Lajos, Franciaország királya
Oresztész

Oresztész

Nemzeti Színház zRt.
  • Meneláosz
Oresztész

Oresztész

Nemzeti Színház
  • Meneláosz
SZÜLETTEM MAGYARORSZÁGON

SZÜLETTEM MAGYARORSZÁGON

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Skuespiller
Születtem Magyarországon 2. - Cseh Tamás emlékkoncert -

Születtem Magyarországon 2. - Cseh Tamás emlékkoncert -

Thália Színház
  • Skuespiller
TIZENHÉT HATTYÚK - Esterházy Péter - Pesti Magyar Színház

TIZENHÉT HATTYÚK - Esterházy Péter - Pesti Magyar Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Instruktør
Tizenkét dühös ember

Tizenkét dühös ember

Vörösmarty Színház
  • Instruktør
Tizenkét dühös ember - Vörösmarty Színház

Tizenkét dühös ember - Vörösmarty Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Instruktør
TREZOR - CSERHALMI GYÖRGY (beszélgetőtársa: Szarka János)

TREZOR - CSERHALMI GYÖRGY (beszélgetőtársa: Szarka János)

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Vendég
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
  • Lear
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
  • Lear
xxxAlkony

xxxAlkony

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Mendel Krik, teherfuvarozó

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.